Priscilla Chan, Mark Zuckerberg Facebook-alapító felesége interjút adott az NBC Today című műsorának. Ebben főleg a gyerekükről beszélt, megjegyezve: bár orvosként tudja, hogy Maxima normálisan fejlődik, azért ő óriási teljesítményként értékeli, ha valami újat csinál.

Elmondása szerint a tavaly decemberben született Maximával kapcsolatban nagyon fontosnak tartotta azt is, hogy a Facebookon nyíltan írjon arról, milyen nehezen jutottak el férjével a családalapításig, mert nem tudott megfoganni.

Hihetetlenül fontos volt megosztanunk a terhességgel kapcsolatos tapasztalatainkat a Facebookon, mert rájöttünk, mekkora próbatétel, és milyen nehéz ez, és vannak igazán kilátástalannak tűnő helyzetek, amikor azt hisszük, egyedül vagyunk. De rájöttünk, hogy nem, és mások is ugyanezt az utat járják. Szerintem a tudat, hogy nem vagyunk egyedül, rettenetesen fontos volt nekünk. És azt akartuk, hogy mások is tudják, nincsenek egyedül.

Egy másik fontos kérdést is sikerült tisztázni: a lányuknak is lehet majd Facebook-profilja, de csak akkor, ha már elmúlt 13.

Priscilla, happy first Mother's Day! You hold us up so we can experience the greatest adventures in life.

Mark Zuckerberg (@zuck) által közzétett fénykép,

via People