RÉSZLET AZ INTERJÚBÓL

Benedict CUMBERBATCH: Mint minden interjú elején, meg kell köszönnöm Tom, hogy itt vagy, és időt szakítottál rám.

Tom HIDDLESTON: [nevet] Én is köszönöm, hogy itt lehetek Benedict! Talán a közös időnket kell megköszönni egymásnak. Életünk végéig.

CUMBERBATCH: És akkor már olyan tipikus angol divat szerint, kérjünk bocsánatot mindenért, amiért csak lehet. 

HIDDLESTON: Sajnálom, hogy zavarlak téged. 

CUMBERBATCH: Én mégjobban sajnálom. 

Sok nő vágya Benedict Cumberbatch és Tom Hiddleston, együtt – és nemrég meg is kapták. A két színész ugyanis nagyon jó barát, ezért  az Interview magazin a közelmúltban arra kérte fel Sherlock alakítóját, hogy ő készítsen interjút Hiddlestonnal, aki nemrég Emmy-díjat kapott a Night Manager című sorozata miatt.

Elég szabadra sikerült az interjú, ugyanis a két férfi a való életben is csípi egymást, és inkább volt egy vörösboros privát társalgás, mint hivatalos formai beszélgetés a felek között. A mély, erős tiszteletet és rajongás egymás iránt érezhetően látszódik, ez elég ritka. Mivel mindketten britek, már alapvetően a mentalitásukban is egyeznek, először pedig a a 2010-es Hadak Útjában találkoztak, ahol egycsapásra világi nagy barátok lettek. Azóta folyamatosan védik egymást, és szépeket nyilatkoznak kapcsolatukról – ezt gyűjtöttük most csokorba.

A mostani interjú

Én nem fogok kérdéseket feltenni a barátom magánéletéről, csak azért mert most néhány fényképet lehoztak róla amin valakivel együtt van - vagy nem. Én ebbe nem megyek bele. Ez az ajtó zárva van, kedves olvasó.

Jó, de kik ezek?

Tom Hiddleston még 2011-ben tűnt fel a Thor filmek Lokijaként, később ezért a brit filmesek BAFTA díját is megkapta, a feltörekvő színészek kategóriájában. Majdnem ő lett az új James Bond, ami aztán tényleg az A-kategóriás színészek közé emelte volna, de ha ez a szerep nem is, majd másik biztosan megteszi. Sokszor írtunk róla mostanában mi is, Taylor Swift ugyanis őt is meglasszózta. 

Benedict Cumberbatch a Sherlock című filmsorozatból lehet ismerős, amit a BBC forgat: a nyomozó történetét kortárs történetként dolgozzák fel, amolyan modernkori detektívregény a Scotland Yarddal és a Baker Streettel. De Cumberbatch játssza Alan Turinget is a Kódjátszmában, és még sorolhatnánk, hány mesteri alakítása van; nagybetűs jó színész.

 - kezdi írásában Cumberbatch. A nőügyeken kívül viszont mindenről beszéltek: szóba kerültek forgatások, filmek, sminkek és hajkoronák. Itt Hiddleston megjegyezte, hogy már 4 éve nem vette magára Loki jelmezét és szarvait, sőt, a lenyalt sérót sem kellett elviselnie, ezért kicsit furcsa most [novemberig forgatják az új Thor filmet].

Ekkor arrafelé kanyarodott a beszélgetés, hogy egy-egy szerepért mit meg nem kell tenni: ő szeret sportolni, de amikor egy kommandóst alakított, és szerepében sokat kellett futnia, az teljesen új életmódot követelt. A Night Manager forgatásába pedig kissé beleőrült, több időt töltött szerepében, mint saját bőrében, teljesen átszellemült, ez veszélyes volt. A család tudta visszarángatni az életbe, és lelket önteni belé. Beszéltek gyerekkorról, menekültválságról, felelősségteljes szülővé válásról, oda-vissza dobták egymásnak a labdát – szinte mindenben egyetértve.  Az interjút azzal zárták, hogy hamarosan találkoznak, hiszen Cumberbatch is csatlakozik a Marvel Univerzumhoz:  Doctor Stranget  alakítja majd, a film novemberben érkezik.

GettyImages-108322059

Amikor Cumberbatch tiszteletből dicsért

Ő [Tom Hiddleston] Errol Flynn [a 20. század egyik legnagyobb hatású színészeként tartják számon - a szerk] reinkarnácója. Ő egy akcióhős, megvan a nézése hozzá, egy hihetetlenül tehetséges színész, generációnk egyik legjobbja, és jó barátom. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ismerhetem. 

„Köszönöm édesem!” - reagált rá egy gyengéd vállsimogatással Hiddleston.

Bromance

Az ilyen férfibarátságot az angol nyelv bromance-nek nevezi, amely a brother [fivér] és a romance [szerelem, románc] szavak összevonása. És jó eséllyel ezentúl mi is így hivatkozunk rájuk.

Hiddleston is mondott szépeket

Ő [Cumberbatch] az egyik legjobb barátom, ilyen egyszerű. Nagyon vicces, hogy milyen feltételezésekkel kapcsolnak minket össze. Ő egyszerűen jó, tökéletes, brilliáns színész

- mondta 2013-ban a Toronto Starnak.

Amikor Cumberbatch Tom Hiddleston hangját utánozta

A 27. másodpercnél keresse, még a riporter is belenevetett.

Szerintünk sikerült neki, ön szerint? 

Tom Hiddlestont kérdezték arról, mit tanácsol Cumberbatchnek a Marvel-univerzumban való szerepléshez

Nagyon örülök a szerepének. Nem adok tanácsot, mert nincs szüksége rá. Ugye ő Doctor Strange-t fogja játszani, és biztos vagyok benne, hogy tökéletes lesz.

„Megöleltem, mert rég láttam”

Az MTV kérdezte nemrég a Comic Con-on Benedict Cumberbatchet a barátságukról, és a Doctor Strange-ről: itt elárulta, hogy a forgatáson egy nagy öleléssel köszöntek egymásnak, mindenki meglepődött rajta, de neki olyan volt, mintha a kistesóját ölelné.

Hát ennél erősebb férfibarátságot még nem láttunk.

Ön mit gondol Benedict Cumberbatch és Tom Hiddleston barátságáról?