• Ha a reggeli Blikket kinyitja, biztosan könnybe lábad a szeme. Megtudhatjuk belőle, hogy megtörtént, amire jó ideje izgatottan vártunk: Berki Krisztián végre eljegyezte Hódi Pamelát. Nem is akárhogyan! Egy nyírségi kastélyszállóba szervezett meglepetésbulit és ott állt elő a lánykéréssel. 

Nagyon büszke vagyok rá, ahogyan a kislányunkat neveled. Te vagy a leghosszabb ideje mellettem. A leghosszabb ideje elviseled az összes dolgomat.

- hangzik a lánykérés.

Legyünk őszinték, ezek után egy nő csak igennel válaszolhat. Pamela is elfogadta a gyűrűt. A nagy romantika közepén a napilap nem felejtett el rákérdezni, hogy Berki köt-e házassági szerződést. Természetesen igen. 

  •  Szintén a Blikk komoly kutatómunkájának köszönhetően értesülünk arról is, hogy miért kerülhetett 10 millió forintba Szabó Zsófi esküvője. A lapnak egy esküvőszervező iroda szakembere segített az összeg kiszámolásában. Kiderül például, hogy a menyasszony lábbelije 150 ezer forintba került, ruhája pedig akár félmilliós darab is lehetett. Persze Zsófi nem kívánt nyilatkozni ebben a témában. 
  • A Story Magazin mai számában megszólal Somló Tamás özvegye, akivel a zenész 24 évig élt együtt. Gyöngyvér élete utolsó éveiben ápolta. Elmondja: sokáig próbálták titkolni, hogy Tamás nagyon beteg. Amikor az újságok megtudták a hírt, lesifotósok és rajongóknak álcázott újságírók jelentek meg a házuk előtt. "Mindent felülírt nálam, hogy neki a legjobb legyen és szebbé tehessem az utolsó napjait. - így emlékszik rá a felesége. 
  • A Szomszédok legendás Gábor Gábora (Koltai János) arról elmélkedik a Storyban, hogy legszívesebben betiltaná a televíziót, ugyanis nincs jó véleménye a mai műsorokról. "Borzasztóan rossz dolgokat közvetít az emberek felé." - állapította meg Koltai. 
  • Szintén a Story ír Csősz Bogiról, aki úgy érzi, hogy mindent elért, amiről egy nő csak álmodozhat. Dúsgazdag férje a tenyerén hordozza. A modellből lett színésznő most Törökországban él, török sorozatokban is játszott és az Instagram oldalán posztolt képei szintén arról tanúskodnak, hogy nagyon jól érzi magát. 

    Hollywood hills fun under the sun...#boglarkacsosz #buraktalu #hollywoodhills

    Boglárka Csősz (@boglarkacsosz) által közzétett fénykép,

  • AHot! Magazinnak Osvárt Andrea mesélt párjáról, Robertóról, aki félig magyar, félig olasz származású üzletember. Rengeteg munkájuk miatt kevés idejük van egymásra, de ez csak megerősíti a szerelmüket. "Úgy éljük az életünket, hogy amíg én két nappal tervezek előre, addig a párom pedig fél órával. Ebből is látszik, hogy nem szeretjük a kötöttségeket. - nyilatkozta a színésznő.