A színésznő neve biztos ismerős azok számára, akik látták a Mamma Mia című filmet, vagy A nyomorultakat, esetleg a Kedves Johnt, de a rendszeres Velvet-olvasók is tudhatják ki ez a 30 éves, mozgássérül kutyus és sérült kecskét is megszeretgető, eljegyzett hollywoodi sztár, akit az új Twin Peaksben is szerepel majd. Most az Allure magazin novemberi számában osztott meg pár dolgot a mentális problémáival kapcsolatban. Beismerte, hogy 19 éves kora óta, azaz már 11 éve folyamatosan szed egy bizonyos Laxeptro nevezetű gyógyszert. Lehet, hogy placebo és nem is lenne rá szüksége, de nem akar kockáztatni. Ezzel kapcsolatban jegyezte meg: attól még, hogy kívülről nem látszik, ő beteg, ezért kell a gyógyszer, nem kellene ezen egyáltalán fennakadni.

A kényszerbetegségem miatt azt hittem, hogy daganat van az agyamban. Elmentem egy MRI-vizsgálatra, majd a neurológus elküldött pszichiáterhez. Az évek múlásával a bennem lévő kényszeres gondolatok csökkentek. Sokat segít, hogy tudom, a félelmeimnek nincs valóságalapja.

Ezen túl még a bizonytalanságáról is beszélt.

Vicces, amikor a semmiből egyszer csak beüt ez az érzés.

Leginkább egyfajta legyengüléssel tudta szemléltetni ezt a dolgot. Tudja, hogy ez hülyeség, és néha irracionálisan cselekszik emiatt, de ez is ő.

Justjared