horoszkóp

Ezt várták, most meg sírnak a The Walking Dead miatt

2016.10.26. 12:16

Az utóbbi időben rengeteg negatív kritika érte a The Walking Deadet. A Comment:com is megírta a hatodik évad utolsó részével kapcsolatban, hogy megint jól átverték a nézőket, és nem merték meglépni az egyik fő karakter kiírását.

Most viszont megtörtént, amire olyan sokan vártak, erre a fél internet bedepizett.

Spoileresen folytatjuk. Csak akkor kattintson, ha ismeri a sorozat alapjául szolgáló képregény ide vonatkozó részét, vagy nem zavarja, ha megtudja, hogy kinek a fején csattant Negan szöges dróttal betekert baseballütője.

Semmi gond, ha még nem biztos benne, hogy tudni akarja, végül kit írtak ki a készítők, mert egyelőre Jeffrey Dean Morgan élménybeszámolójával kezdünk.

Mindig az a fickó voltam, akit szerettek a sorozatokban. Most csináltam először olyat, hogy tudtam, ezért keményen megvetnek majd.

Amúgy nagy rajongója a sorozatnak, de még a képregénynek, sőt, az általa megformált karakternek, Negannek is, viszont trükkös volt életre hívnia ezt a gonosz figurát. Elmondása szerint még soha sem szórakozott ilyen jól.

Ami a megölt fő karaktert illeti. Kapásból kettőről van szó, úgyhogy kezdjük a kevésbé érzékeny témával. Abraham volt az első áldozat. Michael Cudlitz, a karaktert alakító színész elárulta, hogy számított rá, hogy kiírják a sorozatból, és még örül is neki, hogy ez így történt, hogy jelentőségteljes volt, hogy ott volt az egész csapat. A képregény szerint nem így végezte volna. Ott nyílpuskával lőtték fejbe.

És akkor jöjjön a lényeg.

Glennt is megölte Negan. Pont úgy, ahogy azt a képregényben is megrajzolták. Mindenki erre várt, hogy történjen valami meglepő, valami váratlan, hogy a főszereplőkön keresztül éreztetve legyen, hogy ez még mindig az a világ, ahol egy rossz döntés végzetes lehet. Az eddig tét nélküli túlélés simán ment; mellékszereplők jöttek és mentek, míg az elejétől ismert karakterek szinte alig fogyatkoztak. De a mázlifaktor ezzel befuccsolt, és amint valósággá vált a legjószívűbb karakter brutális meggyilkolása, a rajongók kicsit megzuhantak.

Hol itt az igazság?

Jó, hogy kiírták Glennt?

  • 3123
    Igen, ez már nagyon kellett.
  • 1406
    Mi az a The Walking Dead?
  • 1203
    Nem tudom, még mindig a sokk hatása alatt vagyok.
  • 1086
    Nem, másnak kellett volna meghalnia.

Just Jared, AccessHollywood, US Magazine