Sikerrel járt a Smithsonian Múzeum adománygyűjtő akciója, és összegyűlt a 300 ezer dollár, vagyis 84 millió forint, amely az Óz, a csodák csodája című 1939-es filmből jól ismert piros varázscipők megmentéséhez szükséges – számolt be többek között a BBC.

A múzeum egy hete indított adománygyűjtést, hogy így szedjék össze a pénzt a kultikus lábbelik felújítására. A Smithsonian közleménye szerint hat kontinens 41 országából adakoztak, több mint 5300-an. A cipők az Amerikai Történelmi Nemzeti Múzeum gyűjteményének legnagyobb becsben tartott tárgyai között szerepelnek. A felújítás után egy vitrinben szeretnék elhelyezni, hogy mindenki megcsodálhassa őket.

A Madárijesztő-jelmezt is megmentenék

Úgy tűnik, ha egy lavina elindul, meg sem áll addig, míg az 1939-es film minden darabját fel nem újítják. A múzeum dolgozói ugyanis igencsak aggódnak az ugyanebben a filmben használt madárijesztő-jelmezért. Próbálják megtalálni a módját, hogy azt is megmentsék – mondjuk, ha ilyen ütemben megy az adakozás, a cipőre kapott pénzből talán erre is tudnak költeni.

via GIPHY