Ma és holnap még napsütés, vasárnap azonban erős szél és eső jön - így készüljön a hétvégére! Ma is összegyűjtöttük önnek azokat a híreket, melyek nélkül nem indulhat el a mai péntek:

  • Jótékonysági koncertet tervez a Republic egüttes Rékasi Károly megsegítéséért: a színész ott állt mellettük frontemberük, Cipő halálakor, most ezt szeretnék viszonozni. November 20-án koncerttel gyűjtenek adományokat a színésznek - írja a Blikk. Rékasit a héten megint műteni kellett, és már nem érti, honnan tudják pótolni a fertőzött csontot a teste más részéből: „Megint elölről kezdődik minden, de nem adom fel!” - ezt már a Storynak nyilatkozta, a tegnapi számban.
  • Újabb sztárpár láthatáron! Pontosabban már együtt is vannak, és már most veszélybe került Szabó Zsófi címvédése, ami az álomesküvőt illeti, ugyanis nem kisebb hírességek jöttek össze, mint Cserpes Laura énekes és Gyurta Dániel sportoló. A fiú csak azért ment el Cserpes koncertjére, hogy bemutatkozhasson neki – a lány is egyből kiszúrta a tömegben Gyurtát, és már csak a pillanatra kellett várni, hogy a backstage-ben kezet foghassanak, a kémia azonnal működött - írja a Blikk. Cserpes Laurát rég látták ennyire vidámnak, Gyurta pedig még norvégiai diplomáciai útjára is magával vitte az énekesnőt. Most még ismerkednek, de hamarosan bemutatkoznak egymás családjánál.
  • Zalatnay Sarolta leesett a lépcsőn és hat bordáját törte el, ezzel indít a Bors a címlapon. Nem sima balesetről ír az újság: állítják, hogy Zalatnay egy csúnya leszámolás áldozata lett, ugyanis két hete kirabolták, és azóta halálos fenyegetéseket is kapott, ennek folytatását feltételezik. A Mokkában kapcsolták is Zalatnayt, de nem nagyon lehetett érteni amit mond, így Demcsák Zsuzsa rákérdezett, hogy a fájdalom, vagy a fájdalomcsillapítók hatása ez?. Emiatt az énekesnő szépen kiosztotta őket, hogy ne nézzék hülyének. Kérdezték, hogy olvasott-e napilapokat, mert ott nem is balesetnek állítják be, azt feltételezik, nem mond igazat – ezt is cáfolta, és őket is úgy minősítette, hogy hülyeségeket írnak. A zavaros beszélgetésnek végül hamar vége lett.
  • Sarka Kata direkt kövér nőt akart Hajdú Péter mellé asszisztensnek, erről cikkezik a Bors, ami egy kicsit erősen hangzik, de igaz. Hajdú a Frizbi forgatási szünetében mesélte el a történetet, hogy Kata milyennek írta le az ideális jelöltet a fejvadász cég vezetőjének: „Legyen ötven év feletti, szemüveges, kövér, és ne legyen jogosítványa”. Hajdút is megkereste a fejvadász aki viszont megmondta, hogy természetesen a felesége által állított paraméterek fordítottját keresi. Végül egy olyan nőt választottak, aki két nap eltéréssel született Sarkához képest, ugyanúgy versenyszerűen kézilabdáztak, sőt egymás ellen is játszottak egyszer, így nem volt további kérdés. Sarka megerősítette az infót a Borsnak: „Réka egy fantasztikus nő, ráadásul gyönyörű, de vele kapcsolatban soha nem merült fel bennem, hogy bármiért is aggódnom kellene a férjem miatt”.
  • A Best Magazinban továbbá olvashat ma Stahl Judit gyermeknevelési módszereiről (szuperek), arról, hogy vajon Tóth Gabi és Tóth Vera közül melyikük szül előbb unokát a mamának (majd kiderül), és arról is, hogy Novák Péter zöld teára cserélte a jóízű borokat (egészségére).