Az élő show szokás szerint nem élőben, hanem egy előre felvett (Robin Shultz: Sugar) produkcióval indult, amit lufik között prezentáltak a döntősök. Istenes Bence is lufikkal és humorral érkezett, de sajnos utóbbiból a legerősebb az volt, hogy egy faxot kapott, az RTL pénzügyi osztályára. Ennyi, ha várta a poént, az elmaradt.

Ja, az est témája a

szeretet él!

jelentsen ez bármit is. Ma egyébként szintén ketten esnek ki, nekik kicsit lehet azért meghal ez az érzés.

A mentorok bevonulása kissé rendhagyóra sikeredett, és átfordult egy Tóth Gabi - Gáspár Laci duettbe, akik a hétfőn elhunyt Leonard Cohen emlékére nyomtak egy részt a Hallelujából.

Kár hogy Takács Nikolas nem volt itt. Mert hát azért mégiscsak.

Tóth Gabit egyébként ma este egy soulénekesnő és Xéna intergalaktikus szerelemgyerekének öltöztették, ami igen ütős élmény volt elsőre. Meg másodikra is.

Na de aztán jöttek a produkciók

Lányok:

Vincze Aliz Liza hangja annyira izgalmas, hogy tökmindegy, mit csinál a produkció alatt (leginkább semmit, még a gitárját is elvették), de az biztos, hogy nem attól lesz színpadképes, hogy fura ruhákba és szemüvegekbe öltöztetik. Fura ő magától is, most például már a kötelező sms-kéregető szöveg alatt leszaladt a színpadról, úgy kellett visszacsalogatni. 

Jáger Kingát sok megpróbáltatással teli életével vezette fel Tóth Gabi, mondván, ezért olyan zárkózott. Conchita Wurst Rise Like a Phoenix-je sem hozta meg a nagy áttörést, hiába hatódott meg a mentora, de az kétségtelen, hogy a hangjában nincs hiba, és persze szép is.

Opitz Barbara viszont úgy odatette, hogy Gáspár Laci spontán

aztamindenit, végem van érted anyukám!

kiabálásban tört ki, majd hozzátette, hogy a lány a Föld magjából kapja az energiákat. És tényleg, a 17 éves sonkádi versenyző egy helyben állva leiskolázta a mezőnyt. Tóth Gabi meg zokogott, de azért ez nem akkora bréking ugye.

Fiúk:

Dánielfy Gergő Puskás Peti szerint nincs a csajozós korszakában, ennek ellenére, vagy pont ezért, tett köré egy csomó táncoslányt, meg egy mashup-ot. Sajnos a Fever még sose volt ennyire közel egy enyhe hőemelkedéshez. 

A műsor egyik kétségtelenül retinagyilkos eleme az ezüstnadrágban, aranyvécéken ülő táncoslányok körül éneklő Gorbunov Dimitrij, és a neki ocelotos kabátban rettenetesen szurkoló Puskás Peti volt. 

Mata Ricsiből Justin Biebert akartak csinálni, ami nem biztos hogy jó irány, de az kétségtelen, hogy a műsor egyik, ha nem a legígéretesebb versenyzője ő.

Csapatok:

A Ham ko ham produkcióját már eleve  úgy vezette fel mentoruk, hogy sok probléma volt a próbákon, és hát pont olyan is volt a Belmondo Mikor-ja.  

A Soulbreakers Michael Jackson Bad-jét dolgozta fel, és lehet hogy a stúdióban nagyot szólt, de a tévé előtt ülve bizonyos részek kifejezetten értelmezhetetlenek voltak. A mentorok sem kímélték egyik csapatot sem, Bye Alex gyaníthatóan ma sem lesz boldog.

25+:

Fejes Szandra adottságaival nem nehéz biztosra menni, főleg ha hagyják, hogy kiénekelje magát. Kapott is egy jó kis Hush Hush-t a Pussycat Dolls-tól, el is nyomra korrektül. 

Ónodi János hangja még mindig egyedi, de nagyjából pont annyira nem tudott mit kezdeni a színpaddal, mint a múltkori adásban. Tóth Gabi szerint olyan volt,  mintha

nem lett volna kedve hozzá,

és nagyjából ez lehet a legközelebb az igazsághoz.

A nézők a legkevesebb szavazatot a Soulbreakers-re küldték, így Bye Alexnek már csak egy csapata maradt.

Párbajozni Vincze Aliz Lizának és Dánielfy Gergőnek kellett, és a mentorok végül úgy döntöttek, hogy Puskás Peti mentoráltjának kell elhagynia a versenyt.