IMG 1735

Andy Vajna: jöhet a baba! Hírek reggeli kávé mellé

2016.12.02. 07:28

Andy Vajna színt vallott a Borsnak: arra a kérdésre, hogy vállalnának-e kisbabát Vajna Tímeával, a filmügyi kormánybiztos határozottan válaszolt.

Én eldöntöttem, hogy igen, lesz. Most Timinek kell dönteni, hogy mikor.

A producerrel egy jótékonysági mackóárverésen találkozott a Bors magazin. Az interjúból kiderült az is, hogy a producer foglalkozásai közül a Filmalap élvez prioritást, második az üzleti befektetés, és azt is elárulta a lapnak Vajna, hogy Till Attila Tiszta Szívvel című alkotása volt idén a kedvenc nagyjátékfilmje. 

  • Nem fogadja vissza Ganxsta Zolee-t fiatal barátnője, Petra. A rapper a napokban elmondta, hogy még mindig várja vissza barátnőjét. Azonban hiába minden próbálkozása, a lány végleg lezárta kapcsolatukat. Erről Lovász László Lakástalkshow című tévéműsorában beszélt a rapper - írta meg a Bors. 
  • A Best Magazin pénteki számából kiderül, hogy a TV2 Aktív c. műsorának arca, Kulcsár Edina az elmúlt évben számos egészségügyi problémával küzdött. Nemrég egy furcsa műtéten esett át: egy régebben eltávolított foga miatt veszélybe került az arcürege, ezért meg kellett operálni. 
  • A Blikk számolt be arról, hogy Friderikusz Sándor nem hagyta szó nélkül a Music Fm reggeli műsorában, az Önindítóban csütörtökön történteket, s bocsánatkérésre szólította fel Bochkor Gábort s műsorvezetőtársát, István Danit. Csütörtök reggel Bochkor Gábor és István Dani élő adásban alázták meg kolléganőjüket, Bella Gabriellát. Többször hozták kellemetlen helyzetbe, s hiába jelezte, hogy számára már nem vicces a kialakult helyzet, nőiségét alázták meg. A péntek reggeli adásban már nem is ült be a stúdióba, csupán hírszerkesztői feladatait vette fel Bella, helyére meghívott vendégként Friderikusz Sándor érkezett, aki pár perccel a műsor kezdete után szóba is hozta az előző napi eseményeket. Felszólította kollégáit, hogy kérjenek bocsánatot, majd szakmailag is megrótta Bochkorékat, hogy nem csak emberileg volt elfogadhatatlan a viselkedésük, hanem műsorvezetőként sem szabadott volna beolvasni olyan kommenteket az élő adásban, amelyek Bellát sértegették.     Végül István Dani oldotta meg a helyzetet, aki mindannyiuk nevében bocsánatot kért Bella Gabriellától, akiről még nem tudni, hogy visszatér-e műsorvezetőként az Önindítóba.