Madonna James Corden Carpool Karaokejében vendégeskedett [ebben a videósorozatban a műsorvezető mellé más-más hírességek ülnek be egy kocsiba, beszélgetni, énekelni – a szerk.], így kiderült, az arca közel sincs annyira szétfolyva, mint néhány mostanában megjelent képen. Pedig a videóban nincs retuslehetőség, maximum a smink. Ennek ellenére egy boldog, 40-esnek tűnő, kiegyensúlyozott családanyát látunk.
És a valóság nem áll ettől távol: elmondása szerint csak a színpadon létezik Madonna, meg a showbizniszben, otthon átvált Julie Andrewsra (akit a Muzsika Hangjából, vagy Mary Poppinsként ismerhet), mondjuk Julie Andrews biztos nem csinál ilyeneket. A New York-i lakása elé felfestett egy megállni tilos jelet, hogy csak ő parkolhasson a ház előtt. New York városa viszont visszavonulásra kényszerítette az énekesnőt.
Madonna becsicskult a parkolási háborúban
Le sem szabadna írni, hogy 58 múlt, mert szerintem nem lenne ember a földön, aki a Wikipédián kívül megmondaná, hogy Madonna most éppen hány éves is. Jó, sokszor volt már szó esetében botoxról, műtétekről, de most nem az arca lényeg, hanem a mozgása.
Merthogy Madonna szépen karban van tartva, mind testben, mint fejben. Még mindig nagybetűs SZTÁR, még mindig a pop dívája, és képes haladni a trenddel: például kipróbál új zenei stílusokat, twerkel, mégha néha cikinek is érezzük. Egy kiállításon beborozva fetrengett a földön.
Madonna még mindig lehet kínosabb
Na de mi derült még ki?!
Madonna és Michael Jackson bizony smároltak egyszer, de eddig ezt soha senki sem kérdezte.
Én voltam az aki kezdeményezett [...] és egy pohár Chardonnay is segített benne.
Persze ezt eddig csak a barátainak mondta, így most már Corden is elmondhatja magáról, hogy hivatalosan is Madonna barátja lett. Meg Madonna kurvája – ez is elhangzik a videóban.
You know, bitch I'm Madonna!