Lily Collinsról nem sokat tud az emberiség azon kívül, hogy valaha Zac Efron barátnője volt, és hogy feltörekvő színésznőként sem hajlandó megválni szemöldökének egyetlen szálától sem. Most azonban sokkal komolyabb és még ennél is intimebb témában vallott, amelynek aktualitása legújabb filmjéből, a To The Bone-ból fakad. Szerepe szerint egy anorexiás nőt alakít, ami azért is megrendítő a számára, mert 

tinédzser korában ő maga is étkezési zavarokkal küzdött. 

A 27 éves színésznő nagyjából egy évvel ezelőtt könyvet írt, és amikor a saját tapasztalatait ecsetelő fejezetnél tartott, egy héttel később a kezébe kapta a film forgatókönyvét. 

Mintha az univerzum küldte volna, hogy segítsen szembenéznem azzal a félelemmel, amit át kellett élnem annak idején. 

Collinsnak nagyon sokat kellett fogynia a szerepéért, de ebben most egy dietetikus szakértő segített neki úgy, hogy ne ártson neki sem fizikailag, sem pedig lelkileg. 

De ehhez rengeteg érzelmi készségre volt szükségem. Valójában a múltamból merítettem. 

- mondta el a színésznő, akinek filmbéli orvosát egyébként Keanu Reeves játssza. 

Forrás: DailyMail