horoszkóp
IMG 2231.PNG

Tóth Gabit biztos, hogy megszállta valami

2017.02.04. 22:39

A harmadik előválogatójához érkezett A Dal szuperprodukció, az MTVA tehetségmutatója, ami műsorvezetői részről a nettó másfél órában a következőhöz hasonló, egyrészt fura, másrészt szórakoztató, harmadrészt félő párbeszédekből állt:

Harsányi Levente: Tetszett a műsor?
Tatár Csilla : Mi mást mondhatnék?

Vagy a The Couple dalának felkonfja Tatártól:

Arra vágynak, hogy kitűnjenek a mezőnyből, mint mindenki más.

IMG 2146.PNG

Harsányi Leventéről hiányzott egy nyakkendő, Csilla ruhájáról meg már csak a bacon szalonnák, lógott rajta mi szem szájnak ingere: gyöngy, csipke, további ruhadarabok.

A zsűri ebben az évadban Freinreisz Károly, Caramel, Zséda és Both Miklós, akik már alapvetően úgy vonultak be, hogy mögöttük tüzes főnixmadarat/angyalt formáltak.

IMG 2153.PNG

A fellépőket még mindig két részre lehet osztani:

  • aki próbálja komolyan venni azt, hogy ez egy Eurovíziós dalválogató, és erre készül,
  • és aki így próbál betörni a hazai popbizniszbe, avagy megmutatni, hogy ő most előállt a háttérből, vagy valami nagyon új dolgot próbál megvalósítani.

A lényeg röviden (a kifejtés lejjebb), a továbbjutók:

Radics Gigi, Pápai Joci, Tóth Gabi & Freddie Shuman feat. Lotfi Begi, Zävodi & Berkes Olivér, The Couple, és a Soulwave.

Velük folytatódik a jövő hét, méghozzá pénteken a Duna TV-n.

És akkor a részletek:

Fedor Kyra indította a műsort, aki egy fura vörös latexruhában tombolt, Zséda szerint ez a macskanő-ruha elvonja az arcáról a figyelmet, de a zsűri szerint a refrén is lapos volt. Tatár Csilla is hirtelen csak annyit tudott kérdezni: "Jól vagy, jól sikerült?".IMG 2157.PNG

Zävodi és Berkes Olivér produkciója formabontó volt, már csak azért is, mert felgyújtottak egy zongorát. Amúgy a dal rendben volt, sok pontot is kapott.

IMG 2161.PNG

Ezután Tóth Gabi jött, akit úgy konferált fel Harsányi, hogy jön a nő, aki mindig új stílusban mutatkozik. A produkció pár képben, melyek után nincs kérdés:

Tóth Gabit valami megszállta

IMG 2171.PNG
IMG 2172.PNG
IMG 2173.PNG

De jó ezután a dal után a színpadra lépni

- jelezte Tatár az emelkedett hangulatot, illetve azt, hogy ez most egy médiatörténelmi pillanat. Tóth Gabi elmondása szerint 12 éve várt erre, és nagyon büszke volt arra, hogy ilyen méltó helyen mutathatta be saját szerzeményét.

Azt szeretném, hogy a zeném alapján ítéljenek, és végre rajta vagyok ezen az úton.

Rajta van, és fontos breaking, hogy elhagyta a Totova nevet, ma este Tóth Gabi néven állt színpadra. Nekem amúgy tetszett az egész sámánnős forma, meg az is, ahogy táncolt: szinte megbabonázott, de az a szájfestés...

Caramel furcsán fejezte ki azt, hogy rutin

Muri Enikő produkciója kapcsán Caramel azt találta mondani neki:

Te is tudod, nem te vagy a legnagyobb név ebben a műsorban.

Mondjuk ezután próbálta menteni a helyzetet, belátva, hogy ez erős volt, és végül úgy kerekítette mondanivalóját a rutinról, hogy Muri ismét mosolyogni kezdett. Ki érti ezt: 8 pontot adott rá.

További fontos történés még, hogy

Radics Gigi kiköpött Kim Kardashiannak bizonyult ma este, ezt a kolléganőim mondták. Nézze meg, és vonjon párhuzamot:

gigi kardashian.png

Ez pedig már az előadása közbeni változat.

IMG 2212.PNG
IMG 2216.PNG

Rajtuk kívül szerepelt még Pápai Joci, Pál Benjámin, a The Couple, a Soulwave, és Sapszon Orsi, de velük semmi rendkívüli nem történt, énekeltek, és többé-kevésbé ügyesek voltak. A továbbjutóknak gratula, a többieknek pedig: a részvétel a fontos!

Harsányi Levente és Tatár Csilla búcsúzik öntől is, a jövő héten pénteken várják a Duna TV-n az első elődöntővel, viszlát!

IMG 2240.PNG