• A Blikk ma reggel váratlan fordulatként Stohl Andrást faggatta a 2010-es balesetéről. A színész állítólag most először beszélt a napról, amikor drog hatása alatt balesetet okozott Fót határában. Egész nap érezte, hogy meg van bolondulva. Pontosan úgy fogalmazott, hogy kiégett nála a biztosíték, egyszerűen túlhajtotta magát. Végig gonosz viccekkel húzta a kollégáit, nem bírt magával. 

Engem nem a siker taszított az ökörségeimbe, hanem az irdatlan mókuskerék, amibe belehajtottam magam azzal, hogy semmire sem tudtam nemet mondani. A lányaim és az aktuális párom nem szeretik ezt a viccemet, de azt szoktam mondani, egy 10-12 éves hajtás végén vagy kórházban vagyok, vagy börtönben pihenek öt hónapot.

  • A Blikk Klapka György örökségének taglalásával folytatja. Azt írják, hogy akkora vagyona van, hogy azóta is számolják és még biztosan hónapokba telik a teljes leltár. 

A lánya elárulta a lapnak, hogy a vagyontárgyak, ingatlanok, bankszámlák értékének felmérése zajlik éppen, így még fogalmuk sincs, mikorra tűzi ki a közjegyző a hagyatéki tárgyalást. 

  • Nagyon bíztunk benne, hogy ma sem maradunk hírek nélkül Sarka Kata és Hajdú Péter válásáról. Szerencsére a Best Magazin pótolta bennünk ezt a hiányérzetet. A lap úgy tudja, hogy is kitűzték a tárgyalás időpontját és akár húsvétra mindketten szabad emberek lehetnek. Igaz, a vagyonmegosztás még évekig elhúzódhat. Úgy tűnik, mára be kell érnünk ennyivel.