A Fine Brothers Entertainment gyakorta készít olyan videókat, amelyeken gyerekek reagálnak dolgokra, legutóbb például Metallicát kellett hallgatniuk, hogy utána őszintén véleményt alkossanak a zenekar teljesítményéről. Most megint összehívtak egy csapat gyereket, csak most azzal a céllal, hogy a Guns N' Roses Appetite for Destruction című debütáló albumából összevágott anyagot hallgassák meg, majd őszintén vallják be, hogy mit éreztek közben.

Alapvetően pozitívan reagáltak a hallottakra, legfeljebb azt tették szóvá, hogy néha egy árva szót sem értettek a dalok szövegéből. Másoknak viszont nagyon tetszett a zenekar, eltekintve attól, hogy szerintük több daluk is nagyon hasonlított egymásra.

Úgy hangzik, mintha hosszú haja lenne.

Nagyon jó volt. Magasra tették a lécet az első dallal.

Amikor Axl Rose és Slash képeit mutatták meg a gyerekeknek, leginkább a sok tetoválásra fókuszáltak, aztán felmerült kérdésként az is, hogy vajon miért hord utóbbi cilindert. Az egyik kislány szerint úgy pózolnak, mint a lányok, egy kisfiú pedig láthatóan felelősnek érezte magát Slash egészségügyi állapotáért, és amikor realizálta, hogy a zenész cigit tart a szájában, azt mondta:

 Nem hiszem, hogy ez jót tesz neked, tesó...

Amikor pedig a November Rain klipjét kellett elemezniük, egyrészt nemigen értették, hogy ez hogy tetszhet bárkinek is, továbbá attól voltak leginkább kiborulva, hogy a klipben szereplő nő tényleg a saját esküvőjén halálozott-e el. A sokkhatást követően azonban majdnem mindannyian vérbeli rajongókká váltak. Hát, így működik a zene befolyásoló ereje

Forrás: Guitarworld