Már eddig is kikerült pár kritika (a Pumpedék realityről, például itt a Comment:com-os, de még mindig van mit róla írni.

A Pumped-jelenség

Persze Gabo már nagyon rég nem csak az a Soundon verető csávó, mert mint a Nyerő Párosban kiderült, van emberi, sőt, szerethető oldala is. Azt azért tudni kell, hogy az RTL nagy erénye, hogy a felszín kapargatása helyett megtalálták Pumped Gabóban azt a csiszolatlan gyémántot, amiből tökéletes tévés figurát lehet kalapálni. Korábban a Viasat szerepeltette az Észbontók című kifordított, szórakoztató kvízműsorban, plusz a TV2-nél is volt fizetett bohóc az Ezek megőrültek!-ben. Egyik csatorna sem látta meg azt, amit az RTL igen.

Minden elfogultsággal együtt ez úgy lett pusztítóan prosztó trashrealty, hogy közben 10 ezer százalékig a retkes rögvalóságot mutatja. Én egy sima Győzike Show 2.0-ra számítottam, erre valami sokkal őszintébb dolog jött ki a gépből, aminek egy internetes mémből kellett kihoznia mindezt.

A Pumpedék első három perce annyira kiszámítható fordulatokkal van tele, mint egy Éjjel-Nappal Budapest jelenet, de mégis, mivel nincs megírva, mivel az első odahányt baszkitól kezdve a "fogd meg a farkacskám"-ig tök őszinte, ezért egyszerre szörnyű és nevetséges az egész. És a maradék huszonvalahány percben is ez a két szélsőséges érzés váltja egymást. Egy percre se ül le a sztori, mindig van valami, hacsak annyi is, hogy VV Soma szól, hogy kapcsolják már le maguk után a villanyt, mert tök sokat fizet a rezsiért. Ami azért vicc, mert a csávó most nyert 36 milliót, de ez ő, ilyen volt a Való Világban is.

Azt azért érdemes leszögezni, hogy nem a mai 20 éves fiatalokról ad korhű lenyomatot a Pumpedék, mert nem minden csávó és csajszi hétköznapi boldogsága, hogy barnítóval lefújassa magát. Viszont erről a maréknyi emberről, akik a Jersey- és Geordie Shore alapján élik az életüket, hibátlan képet fest.

Úgy nézel ki, mint egy útszéli kurva. Mondjuk nekem tetszel

- mondja Gabo, miután barátnője délután egykor átment hozzá, felkeltette, hogy lecseszhesse, amiért tegnap este Somával bulizott és egész éjjel nem vette fel a telefont. Ezt követően békülő szándékkal Gabo kicsit megcsöcsörészi Ágit, aztán vázolja az esti programot, hogy elmennek mutterjához zabálni.

Hálistennek nem csak Gabo és barátnője szerepel a sorozatban, hanem Ági lakótársa, aki amúgy az Éden Hotel 3. évadából ismert Snezi, továbbá VV Soma, meg egy Doman nevezetű csávó, valamint Gabo lánytesója és anyja.

Annyi mindent ki lehetne emelni, például azt a gyászos csajozási kísérletet VV Zsófival, aminek még lesz folytatása, vagy a gyors menetet a barnítószalonban, de nem akarom elrontani senki szórakozását.

Aki akarja, az a mennyekben érezheti magát ettől a pszichodrámába oltott proliparádétól.

Pumpedék, RTL Spike, hétfő 22:00.