Kate Winslet a napokban egy inspiráló beszédet tartott Londonban arról, hogy kislánykorában duci volt, ami miatt a társai folyamatosan csúfolták és terrorizálták az iskolában. A ma már Oscar-díjas színésznő 12 ezer ember előtt beszélt őszintén arról, hogy mit élt át emiatt, a nézők között sok gyerek is ült. 

Elmondta azt is, hogy Blubbernek csúfolták, amit talán Plöttyedtnek magyaríthatunk. Előfordult az is, hogy bezárták a szekrénybe és kinevették. 

Úgy éreztem, hogy nem vagyok elég jó, nem nézek ki elég jól, mindezt azért, mert nem feleltem meg annak a képnek, ami mások szerint tökéletes. 

Arról is beszélt, hogy minden meghallgatásra elment az iskolai darabokban, és általában olyan szerepeket osztottak rá, mint a krokodil, madárijesztő, rossz tündér és egyszer békajelmezben is táncolnia kellett. 

Nem érdekelt, hogy milyen szerepet kapok, az volt a lényeg, hogy tanuljak. 

Ez a sok gyerekkori keserűség ösztönözte arra, hogy megmutassa a világnak és a körülötte lévő embereknek, hogy van olyan jó, és tehetséges, mint bárki más, még akkor is ha kicsit teltebb, vagy nem tökéletes az alakja. 

Jó, hogy sikerült neki!

Via E-News