Nem csak azért érheti meg interjút adni a Vanity Fair-nek, mert fontos információkat oszthat meg magáról a híresember, hanem mert olyan képeket is készítenek róla, amelyekkel minden sarkon büszkélkedhet a szembejövőknek. Ilyen parádés helyzetbe került most a Szoba című filmért Oscar-díjat kapott Brie Larson is, akinek a külseje és a napi rutinja ugyan rendszeresen követhető az Instagramon, mégis, ilyen csodás megvilágításban még egyetlen képet sem láttunk róla. 

Most pedig fussa át velünk, hogy a soha véget nem érő interjúból (amit amúgy teljes terjedelmében elolvashat itt) mely információkat találtuk igazán fontosnak. 

Rögös volt az út

Kiderült, hogy a színésznő hét éves korától kezdve visszatérő vendég volt minden második meghallgatáson, szerepelt reklámokban és néhány sitcomban, de komolyabb szerepet sosem kapott. Útközben többször fel akarta adni, de 18 éves kora körül jött egy fordulópont az életében.

Az összes barátom egyetemre ment, én meg még mindig csak meghallgatásokra jártam. Elgondolkoztam, hogy megéri-e ennyi melót fektetni ebbe az egészbe, aztán végül arra jutottam, hogy igen. 

Szerencse, hogy erre jutott, mert 2009-ben szerepet kapott a Tara alteregói című sorozatban, amelyben Toni Collette lányát alakította, onnantól kezdve pedig elkezdett felfelé ívelni a karrierje.

szokatlan név és nem éppen dőzsölő életforma

Larson eredetileg Brianne Sidonie Desaulniers néven született, ha kimondaná, inkább ne tegye. Szülei holisztikus gyógyászattal foglalkoznak, ezért adta magát, hogy az úgynevezett színészcsakrájával érveljen, ha esetleg felmerülne bennük, hogy a lányuk igazán választhatna magának valami más hivatást a színészet helyett. 

Nem egy VHS-kazettát nyúzott elemeire, a kedvence az Elfújta a szél volt. Szerette eljátszani Scarlett O'harát, de ha a szülei arra kérték, hogy adjon elő pár jelenetet a barátaiknak is, elbújt egy csendes sarokban.

Nagyon szégyenlős kislány voltam. Az iskolában sem beszélgettem senkivel. 

Larson nagyrészt magántanuló volt, és az iskolai egyenruháit turkálókból szerezte be. 

Könnyen választottam közülük, mert mindnek ugyanolyan színe volt. Azzal, hogy efféle dolgokkal nem kellett foglalkoznom, az életem más területeire is jobban tudtam koncentrálni. 

Egyébként pár évvel ezelőtt vallotta be, hogy egy időben a filmfesztiválokon kapott ingyen kajákból tartotta fenn magát. 

Így él most és ez vár rá

Vőlegénye a Phantom Planet nevű zenekar énekese, akivel együtt is él Hollywood Hills-en. A közös programjaik a társkereső hirdetések bemutatkozó szövegeit idézik: szeretnek filmeket nézni, videójátékokkal játszani, vagy együtt lógni a barátokkal. 

Amikor elvállalta a legújabb Marvel-adaptáció főszerepét (ő játssza majd Marvel Kapitányt), attól tartott, hogy a képregény-rajongók és a közösségi média trolljai kikezdik majd őt. 

Nagyon nehéz döntés volt 

- mondta, aztán hozzátette, hogy a filmben minden bennevan, ami őt érdekli, mert progresszív, jelentőségteljes és fontos, és úgy érzi, a szerepével önbizalmat adhat minden nőnek, akinek szüksége van rá. 

Forrás: Vanity Fair