A Szegedről indult performance zenekar egy sajátos, meghatározhatatlan tagokkal bíró formáció - mivel a zenészek mindig maszkban jelennek meg a nyilvánosság előtt, és a tagok képzelt identitásokat felvéve zenélnek, nem használják valódi nevüket. Annyit azért lehet tudni, hogy az együttest Trap Kapitány (vagyis Molnár Tibor Attila) alapította egy barátjával 2010-ben. 

A Tha Shudras még az X-Faktorban is feltűnt 2014-ben, és országos ismertséget is elértek azáltal, hogy indult az RTL Klub tehetségkutatóján, ahol végül a finálé előtti, 9. élő adásig jutottak el Tóth Gabi mentorálásával. 

Az együttes  legújabb, Dare To Love Yourself című számához készült klipje itt a Velveten debütál. 

A zenekar vezetője, Molnár Tibor Attila egyben Oláh Gergő zenei producere, Tóth Gabi dalszerzője, és Tóth Vera beatboxosa is. A Tha Shudras énekese elmondta, hogy a videót az egyik szegedi próbatermükben forgatták, a saját telefonjával.

Otthon kitaláltam, hogy a dal melyik részeinél mit csináljunk, kit és hogyan vegyen a "kamera", aztán 5-6 felvételből kiválasztottuk a legjobbat. Nehéz volt, mert ha bárki hibázott, a legelejétől kellett kezdeni, hiszen a klipben egyáltalán nincs vágás. Azért szerettem volna ilyen 'filmecskét' készíteni, mert nagyon működnek most az olyan videók, amikben mindenki a maga zenéjére énekel. 

Arra a kérdésre, hogy miért visel mindig maszkot a zenekar, Trap Kapitány így válaszolt:

Egyrészt azért vannak a maszkok, mert gyerekkoromtól kezdve úgy érzem, hogy be kell olvadnunk a nagy átlagba - még akkor is, ha egy réteg kultúrát képvisel az ember. Másrészt a maszkokkal azt próbálom szemléltetni, hogy mindenki egy külön egyéniség, és mindenki merjen is az lenni!

Molnár Tibor azt is hozzátette, hogy minden zenei közegből tanul és inspirálódik az ember. Abból is sokat tanul, hogy Oláh Gergővel és Tóth Gabival is együtt zenél.

Gabival és Gerivel az autentikus elemeket ötvözzük a modern elemekkel, de a két produkció teljesen különböző. A Tha Shudrasban lévő műfaji fúziók miatt tisztábban láttam, hogy például mit kell magyar vagy cigány népzenéből, vagy a diszkó/funky stílusból kiemelni, hogy az ősi és az új elemek működjenek egymással.

A zenekar legutóbbi albuma, a Tüzet hozzál, békét szíts a zenekarvezető elmondása szerint úgy lehet a legjobban leírni, hogy totál pop, régebben viszont teljesen kísérleti zenét játszottak.

Most szeretnénk a kettő közti középutat járni. Ezt tükrözi lényegében ez a Dare To Love Yourself c. dal is. Szeretnénk még ilyen közvetlen videókat csinálni, és klipeket, és jövőre néhány nagyobb koncert is tervben van.

A zenekar Facebook-oldala