Eléggé úgy fest, hogy Céline Dion még mindig nem unja az orrvérzésig előadott Titanic című filmből jól ismert, az idén 20. évfordulóját ünneplő My Heart Will Go On-t. Ez abból derült ki elsősorban, hogy a Las Vegasban tartott idei Billboard Music Awards-on úgy énekelte el, mintha ez lenne az első alkalom.

Nem meglepő, hogy az énekesnő igen tehetséges, de az mindig lenyűgöző, amikor egy előadóművész tisztább és színvonalasabb előadást nyújt még egy minden irányból szétkorrigált stúdióanyagnál is. Persze nyilván nem ártott az előadásnak az sem, hogy egy angyalszerű Stéphane Rolland-ruhakölteményben állt színpadra.

Diont tavaly, ugyanezen az eseményen Icon-díjjal jutalmazták, amelyet a fia adott át neki, és amire rettentő megható pillanatként emlékszik vissza. Az, hogy most felléphetett ezen az eseményen, büszkeséggel tölti el. 

Húsz évvel a film után azt gondolhatná az ember, hogy: úristen, már megint a Titanicot kell elénekelnem? De az emberek (egészen kisgyerektől a felnőttig) a mai napig együtt éneklik velem, ami nagyon megható a számomra. 

Forrás: People