horoszkóp
GettyImages-480925862

Jófej tweetben szólt vissza az Alitalia egy buzizó utasnak

2017.05.24. 21:41

Egy nem túl kedves utas elégedetlen volt az olasz nemzeti légitársasággal, és a következő üzenetet küldte a cég hivatalos Twitterére:

Buzikáim, köszi, hogy tönkreteszitek Olaszországot.

A komment háttere nyilván többek között az, hogy az elég régóta vergődő cég május 2-án csődöt jelentett, de azt nem fejtette ki a kommentelő, hogy ehhez szerinte mi köze a melegeknek. Esetleg az a sztereotípia állhat a háttérben, hogy a férfi utaskísérők jó része meleg.

Mindenesetre az Alitalia nem hagyta annyiban, visszaszólt a beszólónak.

Azaz:

Mi köszönjük neked, hogy emlékeztetsz, hogy a diszkrimináció elleni harcnak még távolról sincs vége.

És mindehhez egy szivárványszínű szív mellett a #loveislove hashtaget is kapcsolták, amit kb. úgy lehet magyarul visszaadni, hogy „a szeretet mindig szeretet". Ahogy Magyarországon sem, Olaszországban szintén nem túl gyakori, hogy egy nagy cég kiálljon egy kisebbség mellett (sőt, inkább az ellenkezőjére van példa). Simán lehet, hogy az Alitalia is csak azért vállalta be, mert nekik már úgyis mindegy, de azért még így is jófejség.

Ezt a mikrosztorit egy Spyit.it nevű oldalon szúrtuk ki.

Egy lazán kapcsolódó érdekesség a végére:

Az Alitalia cégnév igazából egy szójátékot rejt. Az Italiát nyilván nem kell magyarázni, de az, hogy Ali, azt jelenti olaszul, hogy Szárnyak.