Benny Hill élete és méltatlan halála a legjobb példa arra, hogy mennyire nem ismerjük azt, akit a tévében látunk

Frankie Howerd angol humorista 1992. április 19-én, húsvétvasárnap reggelén összeesett és meghalt – öt nappal azután, hogy egy szívrohamot követően felépült, és hazaengedték a kórházból. Már a visszatérését tervezgette, de sajnos hiába. 75 éves volt. 

Rettentő feldúlt vagyok. Nagyon jó barátok voltunk 

– jelent meg a sajtóban kollégája és barátja, Benny Hill közleménye a történtekről. 

Csakhogy ahhoz neki semmi köze nem volt. A sajtósa, Dennis Kirkland valamiért sehogy sem tudta őt elérni, ezért íratta meg a nevében, mivel tudta, hogy Hill így reagálna a barátja hirtelen halálára. De Kirkland egy idő után aggódni kezdett. 

A Howerd halálát követő napon Benny Hill teddingtoni szomszédja fura szagot érzett a humorista lakása körül, ezért felkereste a sajtóst, aki nem jutott be, így egy létrával mászott fel Hill ablakáig. A látványra aligha volt felkészülve. Óriási papírhalmok között piszkos tányérok, üvegek, videokazetták, befizetetlen csekkek hevertek mindenütt. A rendetlenség közepén

a kezdetek

1940-ben a 17 éves Alfred Alfie Hawthorne Hill felhagyott tejesemberi állásával, 6 fontért eladta a dobfelszerelését, majd felszállt a southamptoni vonatra, és Waterlooba utazott. Új életet akart kezdeni.

Az álmán kívül, hogy egyszer híres komikus-előadó lesz, semmije nem volt. Mivel apja és nagyapja is cirkuszi bohócként élte le az életét, remélte, hogy a showbiznisz őt is megtalálja majd. Három varietészínház címével a zsebében, albérlet híján egy óvóhelyen húzta meg magát. Sehol sem látták szívesen, minden színházból elküldték, aztán egy nap a Chelsea Palace-nél munkát kapott: ő lett Harry Benet színpadi asszisztense, afféle mindenes – heti 3 fontért.

Egy évvel később, 18 évesen már bőven alkalmas volt arra, hogy besorozzák katonának a háborúba, ő azonban naivan azt gondolta, hogy ha állandóan összevissza utazgat az országban az épp aktuális előadással, akkor a behívólevél sosem fogja utolérni. 1942 novemberéig meg is úszta, de aztán a cardiff-i New Theater aulájában két katonai rendőr várt rá, ő pedig nagyvonalúan, mint aki már számított rájuk, megadta magát.

Fel lehet-e állni a sorozatos kudarcokból?

Mindenkinek, aki volt katona, van sztorija arról, milyen remek érzékkel osztanak be mindenkit olyan posztokra, ahová nem való – sem alkati, sem képzettségi szempontból. Alfred Hillnél is ráéreztek, ezért a műszaki dolgokhoz egyáltalán nem értő, vezetni nem tudó fiatalt egy hónapon belül sofőr és gépész pozícióba helyezték. Útközben mindkettőt megtanulta, de egyikért sem rajongott. Mivel a harcmezőre sosem küldték ki, nem volt meghatározó szerepe a háborúban. 1947-ben szerelt le,

Amikor nagy ritkán eltávra küldték, az ideje nagy részében meghallgatásról meghallgatásra járt. Amikor egy nap részt kellett volna vennie egy Stars in Battledress című revüben, semmi ötlete nem volt, viszont 24 órát kapott arra, hogy kitalálja, mit fog csinálni. Ihletért a Sohóban működő Windmill Theater-be ment, mert tudta, hogy az az egyetlen hely, ahol igazi humoristákkal találkozhat, napközben is. A hely egyébként híres volt meztelen nőkből összeálló tableaux vivants-jairól, és arról, hogy sosem zárt be, még a villámháború ideje alatt sem. Benny Hill ekkor találkozott Peter Warninggal, akiről később azt mondta, egész életében ez az érzékeny, finom ember volt rá a legnagyobb hatással.

Ezek után maga is megpróbálkozott bejutni a Windmill Theater-be (nyilván nem nézőként, hanem előadóként), de a hely tulajdonosa, a művészeti vállalkozó Vivian Van Damme nem arról volt híres, hogy bárkit csak úgy befogadjon maguk közé. Hill kétszer próbálkozott, ő pedig mindkétszer elküldte. 

A név

Alfred Hill arra jutott, hogy a neve miatt nem kell senkinek, mert szerinte úgy hangzik, mintha szegény hordárfiú, nem pedig humorista lenne. Ezért kedvenc komikusa, Jack Benny után új nevet adott magának – így lett belőle Benny Hill. 

A kudarcokat követően férfiklubokban szerepelt, ahogy teltek a hónapok, egyre finomítva műsorát. 1948-ban szerepet kapott Reg Varney mellett, a Gaytime című előadásban [a gay vidámat, jókedvűt jelent ebben a kontextusban – a szerk.]. A szerepre ketten jelentkeztek, a másik Peter Sellers volt, aki addigra elég sokszor fellépett már a Windmillben. 

Hill és Reg kettőse nagy sikereket aratott, de a show gyenge részeinek pont azt tartották, amikor Benny Hill egyedül állt a színpadon. Hill ugyanis mindig nehezen találta meg a hangot a közönségével, sőt, a színpadon állva 

Ebben az időszakban már gyakran feltűnt a BBC rádióműsoraiban, amelyekben viszont sokkal inkább otthon érezte magát. Ennek ellenére a kritikusok nem voltak elájulva tőle, Ronald Waldman egyszer azt mondta, hogy egyáltalán nem nevettette meg, ami egy komikus esetében elég kellemetlen. Harry Pepper pedig így beszélt róla:

mindig is úgy gondoltam, hogy semmi személyisége nincs, viszont végtelenül unalmas. 

1950 tájékán huszonnégyből csupán egy háztartásban volt tévé, Benny Hill mégis meglátta a lehetőséget a műfajban. Tudta, hogy ez az igazán neki való, mert nem egy színpadon, élőben kell produkálnia magát, hanem egy olyan helyzetben, amin később javítani lehet. Ekkor elkezdett rövid szkeccseket írogatni, amelyekkel sikerült lenyűgöznie  Ronald Waldmant (aki annak idején csúnyán megkritizálta), és egyre többször hívta a saját műsorába. 

A Benny Hill Show

1951-ben egy 45 perces, egyszeri műsort kapott, amelynek a Hi There! címet adták. A jelenetekhez Hill vázlatait használták, a közönség pedig viszonylag jól fogadta, amit látott. Négy évvel később, 1955-ben pedig elkészült az első Benny Hill Show, amely a bizonytalan első rész után nagyon sikeres lett.

Mondhatjuk, hogy a jó értelemben, de mindenbe belenyúlt. A sminkbe, az effektezésbe, a hangokba és a zenébe is. Mindenből a tökéleteset akarta kihozni. Állandóan fejlesztette a technikai ismereteit, hamar el is kezdett osztott képernyős trükköket alkalmazni.

Precíz volt, ötletelő, alapos, annyira, hogy a kollégái olykor idegrohamot is kaptak tőle. Ennek ellenére szerethető, kedves, visszahúzódó és szerény személyiségnek tartották – szinte mindenki kedvelte. Akárcsak a kis, kopasz öregembert, Jackie Wrigh-ot, aki minden részben a társa volt. A legfontosabb momentum, amire ön is emlékezhet vele kapcsolatban, hogy valaki mindig megpaskolta a fejét.

Wright-tal olyan jó viszonyt ápoltak, hogy még az 1983-tól 1989-es haláláig tartó betegsége idején és az azt követően forgatott jelenetekbe is bevágta őt. Így sokáig az emberek nem is tudták, hogy Jackie Wright már nem is él. 

A Benny Hill Show zenéje klasszikus, hosszú évek óta alkalmazzák azóta is, általában nevetséges, irreálisan felgyorsított jelenetek alá keverik be. Sokan magával Benny Hillel azonosítják, pedig eredetileg semmi köze nem volt a szerzeményhez, csak megtetszett neki, és használta. Ez egy James Q. "Spider" Rich és Boots Randolph által hangszerelt pop-jazz szám, az úgynevezett Yaketi Sax, amelyet maga Randolph népszerűsített szaxofonos előadásával.

Benny Hill a változó társadalomban

Ugyan a műsoraiból rettentően meggazdagodott, mégsem költött semmire. Egyszerű környezetben élt, a legnagyobb értékei között a videomagnóját, a tévéjét és a képregényeit tudta. Olvasni csak bulvárt volt hajlandó. Maga intézte a dolgait, a pénzét csak utazásra költötte (beszélt öt nyelven: spanyol, olasz, francia, holland, német). Marseille-ben sokszor járt, és azt imádta benne, hogy nem ismerik meg az utcán, persze nem esett neki rosszul az sem, amikor egy-egy rajongó mégis odament hozzá – tulajdonképpen el is várta. 

1969-ben a BBC-től a Thames Television-höz szerződött, ahol évente három show-t készített. Volt benne minden: paródia, pantomim, zene, tánc. Az angolok azonban addigra, hogy kicsit besokalltak, és elkezdték úgy érezni, hogy Benny Hill jelenetei szexisták és régimódiak. Colin Shaw így fogalmazta meg:

Noha a ruhátlan nők mindig is szerves részét képezték a komédiának, az emberek nagy része emiatt támadni kezdte a műsort. Egyszerűen úgy érezték, hogy már nem vicces, amikor félmeztelen lányok rohangálnak a képernyőn egy csorgó nyálú öregember elől. Ennek egyszerű oka van: az emberek attitűdje időről időre változik. 

Benny Hill sosem tudott azonosulni a szexizmusra mutató vádakkal. Arra hivatkozott, hogy dehát évtizedeken keresztül ugyanezekkel a poénokkal dolgozott, ezért nem érti, mi történt ilyen hirtelen az emberek fejében. Semmi különös, csak amíg ő ugyanazt az arcát mutatta éveken át, addig mellette a társadalom szép csendben megváltozott, a rohangáló meztelen lányok pedig már senkit sem érdekeltek.

Benny Hill és a nők

Érdekes, hogy a jeleneteinek a fő mozgatórugóját épp a nők adták, holott Hillnek egészen fura kapcsolata volt velük, ami miatt sokan melegnek tartották, mások azt mondták róla, hogy impotens. 1955-ben egy Jane Dexter-interjúban viszont mással indokolta, miért nincs soha barátnője, és miért nem tudott még megházasodni, annak ellenére, hogy jobbnál jobb nők riszálják magukat körülötte állandóan.

Úgy kell elképzelni ezt az egészet, mintha egy csokoládégyárban dolgoznál. Olyan sok csokit látsz magad körül, hogy közelebbről már nem is akarod megnézni. 

Amúgy is mindig egy egyszerű, visszafogott lányt akart maga mellé, aki naivabb nála és felnéz rá. Egyszer megkérte egy, a Windmillben dolgozó táncosnő, Doris Deal kezét. Majdnem el is vette, de az utolsó pillanatban meggondolta magát, és azt mondta, még nem áll készen a házasságra. A nő soha többé nem akarta látni. Egy másik lányt, Annette Andrét is el akarta venni, bár vele semmilyen romantikus kapcsolatban nem állt, következésképp a nő úgy tett, mintha nem vette volna észre, amikor Hill megkérte a kezét. 

A nők iránti érzéseiről, illetve a tisztelet jeleiről egyszer így elmélkedett:

Megveszek a gyönyörűségtől, amikor egy nő a lábaim között térdepel és rám néz közben. Olyankor arra vágyom, hogy Mr. Hillnek nevezzen, ne Bennynek. »Jó ez önnek, Mr. Hill? Élvezi? Mert én nagyon.«

A hanyatlás

1989-ben rúgták ki a Thames Television-től, arra hivatkozva, hogy a jeleneteiben visszataszító módon jeleníti meg a nőket, és egyes nemzeteket. Ennek ellenére 1990-ben 98 országban adták a Benny Hill Show-t, kivéve, ironikus módon, Nagy-Britanniát. 1991-re viszont hirtelen versengeni kezdtek érte a televíziók (a Thames is - ismét), amire ő nagy lelkesedéssel reagált, és újra elkezdte írni a szkeccseit. 

Az egészből azonban nem lett semmi, 1992-ben ugyanis szívrohamot kapott, amiből nagyon nehezen tudott csak felépülni (a kórházban még Michael Jackson is meglátogatta).

Több mint 7 millió font volt a vagyona, de mivel addigra a két testvére és a szülei is meghaltak, az unokaöccsére és unokahúgára szállt minden, akiket egyébként szinte alig ismert. Rendkívül magas hagyatéka híréből pletykák is születtek, így sokan úgy hitték, Benny Hill koporsójába ékszereket is helyeztek, ezért 1992 októberében ismeretlenek feltörték a sírját. 

Talán mégsem ez a legszomorúbb az egészben, hanem az, hogy épp a halála napján kapta meg az új szerződését a Központi Független Televíziótól, aláírni azonban már nem tudta. 

Forrás: flashbak.com, wikipedia