Kelemen Anna adakozó szellemű. 

Kelemen Annával kezdjük ma reggeli lapszemlénket, aki egy nagyon beteg kislányt, Laurát igyekszik támogatni, és erre buzdítja az embereket is. A Bors számolt be róla, hogy a celebnő felajánlotta egy festményét annak érdekében, hogy minél több pénzt tudjon összegyűjteni a kislány javára, ráadásul, aki fényképpel tudja bizonyítani, hogy utalt a családnak, azok között saját magát is kisorsolja. Nem kell ezt szó szerint érteni, csak elmegy az illetővel vacsorázni, erről spontán kép készül majd, amit Kelemen Anna megoszt majd a Facebook-on. Az igyekezete egyébként tiszteletre méltó, így joggal kéri a többi művészt arra, hogy csatlakozzanak hozzá. 

Nem tartom magam festőnek, de az „igazi festők” jó lenne, ha követnék a példámat, amikor arról van szó, önkéntesség!

VV Tivy vagyok, segíthetek? 

VV Tivyvel folytatjuk, akire váratlan munkahelyi körülmények között leltek. Semmi feltűnősködés, celebeskedés, csak egy sima, emberi munka. A Blikk egyik olvasójának szúrt szemet, amint a volt villalakó fiatalember egy hamburgerezőben hallgatja a főnökét, aki a feladatok menetéről tájékoztatja. Tivy utólag a lapnak elmondta, hogy nem volt nehéz belerázódni a munkába, lévén, Angliában már csinált hasonlót.

Elhatároztam, hogy július­ban beiratkozom egy bármixer-tanfolyamra, arra kellett a pénz.Ezzel szeretnék foglalkozni, gyerekkori álmom, hogy keverjem a koktélokat.  Egy ilyen képzés elég drága, és amíg nem jött össze a pénz, addig érdeklődtem az ismerőseimnél munka után, hogy meglegyen a tandíj. Végül ezt ajánlották. Nyolc napra mentem, annyi idő alatt össze is gyűlt az összeg.

Tóth Gabi, a gyógyító

Az énekesnő a Borssal közölte a jó hírt, hogy ő gyógyítónak született erre a világra, ezért nem véletlen, hogy tudatosan rezegteti úgy a hangját, hogy attól minden jelenlévő ember meggyógyuljon, akkor is, ha addig semmi baja nem volt. A legutóbbi koncertjén hárman is sírtak, amit ő egyértelműen pozitívumként értékel. 

Eddig is bennem volt ez a gyógyító képesség, de talán azért kezdett el most még inkább kibontakozni, mert Magyarország most érett meg erre

- mondta, továbbá az is kiderült, hogy Tóth Gabi, mielőtt Tóth Gabi lett volna, élt már boszorkányként, akit élve eltemettek, de gyönyörű francia fiú is volt, akit pedig megfojtottak (alighanem azért, mert olyan gyönyörű volt). 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Kelemen Anna jótékonyságból ajánlja fel magát

VV Tivy munkát kapott, Tóth Gabi képességeire pedig nincs felkészülve Magyarország.

8 · Jun 16, 2017 08:25am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments