Az 51 éves Donal Logue, aki a Gotham mellett a Sons of Anarchy és a Vikings című sorozatokból lehet önnek ismerős, június 29-én a Twitteren jelentette be, hogy Jade Logue nevű, 16 éves gyermekének három nappal korábban nyoma veszett Brooklynban – segélykérése megértéséért tisztázzuk: a tini eredetileg Arlo néven, fiúként született, de már lányként él –, majd egy másik tweetben az internetezők segítségét kérte felkutatásához.

„Kasey-nek (Kasey Walker, a színész volt felesége) és nekem nagyon hiányzik a kicsikénk, Jade, vagyis Arlo. Bármilyen tippet megköszönünk az alábbi telefonszámra”

– fogalmazott a színész azóta törölt posztjában, amelyben köszönetet mondott az embereknek, hogy mellettük állnak és imádkoznak értük ezekben a nehéz időkben.

A New York-i rendőrség szóvivője az Us Weekly kérdésére megerősítette, hogy Jade Logue eltűnéséről egy családtagtól kaptak bejelentést. Ennek alapján a tini június 26-án 15 óra körül távozott brooklyni otthonából, és azóta sem adott életjelet magáról.

Jade Logue tavaly az interneten coming outolt transzneműségéről, megjegyezve, hogy alig várja, hogy különösebb ok nélkül, pusztán a létezése miatt támadják. Vélhetően ez is közrejátszott abban, hogy édesapja június 29-én kifejezetten őt szólította meg egy szívhez szóló tweetben. 

„Ha látod ezt, tudnod kell, hogy szeretlek és nagyon hiányzol. Kérlek, gyere haza.”

A színész később úgy fogalmazott, hogy szereti lánya igazi énjét, közösségét pedig igencsak összetartó csapatként ismeri, de vannak „ragadozók”, akik pont a hozzá hasonló édes, bűbájos lelkekre vetik ki hálójukat.

Via US Weekly

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Szexuális ragadozóktól félti eltűnt lányát a Gotham színésze

Donal Logue attól tart, hogy gyermekének eltűnése azzal függhet össze, hogy a 16 éves Jade Logue transzneműként él.

3 · Jul 03, 2017 01:55pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments