horoszkóp
evhr 00511945

Mel B erőszakos ex-férje újabb aljas húzással állt elő

2017.07.18. 10:51

Az Spice Girls egykori tagja, Mel B, márciusban jelentette be, hogy válik a férjétől. Akkor még kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozott, azóta ezekből egyre több kerül nyilvánosságra. Mint kiderült, a férfi megcsalta az énekesnőt és vélhetően teherbe is ejtette a szeretőjét, emellett pedig éveken keresztül testileg és terrorizálta Mel B-t. Ennek fényében pedig különösen furcsa, hogy a bíróság mégis a férfi oldalára állt.

Az ex-férj, Stephen Belafonte, rossz anyagi helyzetére hivatkozva a törvényszéktől azt kérte, hogy míg véget nem ér a válási procedúra, ítéljenek meg neki házastársi támogatást - írja a Page Six. Ezt pedig a bíróság meg is ítélte neki, havi (!) 40 ezer (!) dollár összegben (ez nagyjából tíz és fél millió forintnak felel meg).

A pénzt a férfi egyébként arra kapja, hogy élelmiszert tudjon vásárolni, kifizesse a telefonszámláit és fedezze a lakhatását, amíg le nem zárják a válást.

Ezen kívül az ítélőszék Mel B-t arra is kötelezte, hogy fizesse exe perköltségét, ami 140 ezer dollárra rúg (kb. 37 millió forint). Az már más kérdés, hogy az énekesnő egyáltalán miként fogja kifizetni mindezt, hiszen pár hete derült ki, hogy mindkettejüknek hatalmas tartozásaik vannak, tartalékaik pedig alig.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Mel B erőszakos ex-férje újabb aljas húzással állt elő

Ráadásul a bíróság is a férfi mellé állt, így az énekesnőnek most milliókat kell fizetnie.

5 · Jul 18, 2017 10:51am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments