Három óra múlt, híreket mondunk foggal elmorzsolt jégkockák mellé.
Pamela Anderson nagyon régen nézett ki olyan jól, mint azokon a képeken, amelyek a W magazinos interjúját egészítik ki. (Luke Gilford készítette őket.) A szövegből kiderül, hogy a nyár hátralevő részét Saint-Tropez-ban tölti, mindkét modell fia jó egyetemre jár, és megvannak a lehetőségeik, hogy majd más pályán boldoguljanak, ő maga franciául tanul, és tök jó, hogy nem volt Instagram akkor, amikor a pályáját kezdte. Ezen felül könyvet ír, meg fehérneműket tervez. (W)
Sophie Turnernek még mindig rendszeresen mondják azt szereplőválogatásokon, hogy fogynia kellene – szerinte nem. Egyébként a színésznő sokáig nem nagyon fogta fel, mivel jár a Trónok harcától kapott hírnév, úgyhogy 15 évesen politizált a Twitteren, „de mostanra megtanultam befogni a szám”, mert a sajtósai leszedették azt, amit szerintük nem volt ildomos posztolnia. És bár szerinte szomorú dolog lesz, ha majd el kell búcsúznia Sansa karakterétől, biztosan egy új, izgalmas fejezet kezdődik az életében ezután. (Porter via JustJared)
Sofía Vergara színésznőt mostanában sokszor fotózzák meztelenül, vagy csaknem-meztelenül mindenféle magazinok, aminek ő nem feltétlenül örül, és most a férje is szóvá tette:
basszameg, most már mindenben pucér leszel? Miért?,
úgyhogy Vergara szólt a sajtósának, hogy légyszi most már hadd öregedjen méltósággal, mert mindjárt betölti a negyvenötöt. „A melleimet alig tudom eltakarni a két karommal – 70F-es a méretem!... A melleim igaziak, és már szültem. Ha rájuk markolok, még a mellbimbóimat sem tudom eltakarni!” Ettől függetlenül azért örül neki, hogy nemcsak húszévesek kerülnek címlapra, és a maga részéről nem kíván fiatalabbnak tűnni a koránál.
Beyoncé és férje, Jay Z a napokban elmentek vacsorázni, ami a helyi bulvársajtónak alkalmat adott arra, hogy megtekintsék az énekesnőt, és úgy döntsenek, nem is látszik rajta, hogy két hónapja ikreket szült. A képekért erre tessék, hát döntsék el önök is. A dolog legjobb része, hogy hozzánk is befutott néhány kép arról, hogy a pár kimozdult, és az énekesnő nem akarta, hogy lefotózzák. Mutatjuk:
Végül pedig engedjék meg, hogy megismertessük önöket a Ta Ta Towel nevű vívmánnyal, amelyet talán cickótörcsinek lehetne magyarítani, de bármilyen megoldási javaslatot szívesen fogadunk. A termék lényege, hogy egy nyakba akasztható, csupán a melleket tartó-takaró törölközővel védekezhessen használója a mellalj-izzadás ellen, amíg fürdés után fel nem öltözik.
A dolog elvileg már 2015 óta létezik, a fenti képen látható példány 45 dollárba kerül, ami átszámítva 11500 forint. (Jezebel)
Sofía Vergara egy kicsit túl sokszor meztelen mostanában a férje szerint, na de kéne-e önnek csöcstörcsi?
23 · Aug 04, 2017 03:10pm Tovább a kommentekhez