horoszkóp
IMG 4242

Kozsót most éppen sikkasztással vádolják

2017.08.24. 08:28

Jó reggelt, mai lapszemlénket

a Szabó Kimmel Tamás és Kis Grófo között feszülő ellentéttel kezdjük. 

„De nem gondolom, hogy egy szűk rétegen kívül Kis Grófo bárkinek is valódi művészeti, zenei élményt, kikapcsolódást tud jelenteni. Túl azon, hogy valaki két füves cigi között elröhög rajta. Nekem Kis Grófo zenéje egy értékelhetetlen szemét, nem leszek tőle több, és a gyerekeimet is óvni fogom, hogy ilyeneket hallgassanak"

- nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Szabó Kimmel Tamás a napokban. Az a Szabó Kimmel, aki a Pappa Pia című műremekben szerepel, amelyben Kis Grófo A nézését meg a járását című dala is elhangzik. A Bors megkérdezte az előadót, hogy miként érinti a lelkét a színész beszólásra, amelyre azt mondta, hogy nem esik neki túl jól az értékelhetetlen szemét kifejezés, de szerinte úgy szép a világ, hogy mindenki másért rajong, az pedig pláne nem foglalkoztatja, hogy Szabó Kimmel kiért. A Borson hosszadalmasabb reakcióra számíthat a zenésztől.  

06-missbalaton-140809-IMG 2821
Stohl András 

„Ahhoz, hogy nullán legyek, másfél milliót”

- nyilatkozta a színész a Magyar Narancsnak azzal kapcsolatban, hogy mennyit kell minimum keresnie ahhoz, hogy életben maradjon, lévén, saját magán kívül még sok embert kell eltartania. Talán ez lehet az oka, hogy ugyan a Class FM-nél remekül elvan, ha felkérnék, akár azon is elgondolkodna, hogy a TV2-nél dolgozzon. Ahogy mondja:

ráadásul a TV2-nél most van minden, pénz, paripa, fegyver

Hujber Ferenc

elvi kérdést csinál abból, hogy nem hajlandó büntetést fizetni fű birtoklásáért és fogyasztásáért, mert, ahogy azt már régebben is mondta, őt a marihuána kapcsolja ki. Ezzel sincs probléma, ugyanis ha nem fizet, nagy valószínűséggel 75 nap börtönt kell majd kibírnia, írja a Bors. Feltételezzük, hogy ott nem füvet kap majd vacsorára, és alighanem ebbe eddig még bele sem gondolt. 

Kozsó

Azt már tudjuk egy ideje, hogy Kozsó akár három év börtönt is kaphat áramlopásért, most azonban azt írja a Story magazin, hogy sikkasztás miatt is feljelentették. Az illető egy volt üzlettársa, aki kilenc millió forintot fektetett a zenész teaházába, de amióta Dubaiban él, már inkább visszakérné. Mivel nem kapja sehogy sem, ezért perel. Ügyvédjével, bizonyos dr. Hajdan Teofillal együtt úgy gondolják, sikkasztás áll a háttérben.