Ryan Reynolds humorérzékében továbbra sem kell csalódnunk, sőt, mondhatjuk, hogy egyre magasabb szintekre emeli a hülyeséget, ami azért, valljuk be, nem jellemző a hollywoodi hírességekre - pláne nem azokra, akiket csupán a jóképűségükkel vagy az izomzatukkal próbálnak beskatulyázni az emberek. 

Reynolds hálistennek folyamatosan ellenáll ezeknek a skatulyáknak, amit az is bizonyít, hogy megint inkább a humorával virított, csak most éppen a felesége, Blake Lively születésnapját választotta célpontjául. Ehhez az alábbi képet töltötte fel Instára augusztus 25-én, a következő szöveggel: 

Boldog szülinapot az én csodálatos feleségemnek! 

Happy Birthday to my amazing wife.

Ryan Reynolds (@vancityreynolds) által megosztott bejegyzés,

Ugye nem szükséges magyaráznunk, hogy mit kell ezen nézni? Mielőtt attól tartana, hogy Lively vérig sértődött a kép láttán, megnyugtatjuk: ez nem valószínű. Ebben azért vagyunk olyan biztosak, mert Reynolds twitter-bejegyzésein is mindig kiválóan szórakozik, pedig azokban a közös lányaikon, Jamesen és Inesen élcelődik folyamatosan. (Ha jót akar röhögni, akkor az előbbi linkről vagy innen mazsolázgasson).

A helyzet az, hogy ezek ketten valójában imádják egymást, ahogy a gyerekeiket is, sőt, szépeket is tudnak mondani egymásról. Ugyan Blake Lively már lefoglalta az eredetit, azért ajánljuk, hogy mindenki szerezzen be magának egy saját Ryan Reynoldsot otthonra! 

Forrás: US Magazine

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Ryan Reynolds baromi vicces képpel köszöntötte Blake Livelyt a szülinapján

Megint kitett magáért, és ez már kezd rendszeressé válni - aminek csak örülni tudunk.

22 · Aug 28, 2017 03:44pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments