Emily Ratajkowski, amióta egy kicsit is ismert, lényegében folyamatosan aligruházottan modellkedik, illetve a melleiről beszél. Ezt valahol teljesen érthetőnek tartjuk, hiszen ebből él, bizonyára elég jól, tehát miért ne csinálna reklámot saját magának?

Másfelől viszont egyszerűen annyiszor láttuk már majdnemmeztelenül, meg meztelenül, hogy igazából annyira megy élményszámba, mint amikor pontosan ér a kilences busz a megállóba. Ez igen - gondoljuk magunkban, aztán vállat vonunk, és már el is felejtettük.

És aztán eljön az a pillanat is, amikor már azt érezzük, hogy Emily Ratajkowski teste bizonyára nem tűri a ruhát, vagy maga Ratajkowski érzi azt, hogy az univerzum minden élőlényének ismernie kell az ő hajlatait - mindenesetre ez a nő már-már szájbarágósan meztelen.

Nálunk ez a pillanat most, a friss Insta-képe megpillantásakor jött el.

📷@tremendy

Emily Ratajkowski (@emrata) által megosztott bejegyzés,

Köszönjük, hogy elmondhattuk.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Értsük már meg végre, Emily Ratajkowski meztelen

Valahogy szólni kéne neki, hogy észrevettük, mert az életben nem áll már le.

6 · Nov 27, 2017 10:45am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments