horoszkóp

Sophie Turner elárult egy-két dolgot az utolsó Trónok harca-évadról

2017.12.07. 10:54

A hetedik évad premierje előtt, 2017 júniusában lehetett tudni, hogy a nyolcadik és egyben utolsó évadra nagy valószínűséggel nem egy, hanem két évet kell majd várni. A sokkoló 2019-es premiert persze nem mondta biztosra az HBO programingért felelős igazgatója, nyitva hagyta a lehetőséget egy esetleges 2018-as adásba kerülési időpontnak, ami csak pár apróságtól függ, hogy a forgatókönyv időben elkészül, zökkenőmentesen lemennek a forgatások és az utómunkák, a számítógépes effektek is meglesznek.

A Sansa Starkot alakító Sophie Turner most reményteli híreket osztott meg.

Elárulta, hogy már október óta forgatnak, és még 6-7 hónapig fognak is. Ezek szerint július környékén végeznek, majd jöhet a vágás és az utómunkázás. Simán lehet, hogy 2018 végén már nézhetjük is a nyolcadik évad első részét. 

Sophie Turner még azt mondta, hogy ennek a forgatókönyvnek a végigolvasása érzelmi pillanatokkal volt tele. Már csak azért is, mert szinte a stáb összes tagja egy helyen volt. Ilyen még soha nem fordult elő a Trónok harca sorozat készítésének történetében. A szereplők is érezték, hogy ezzel valami véget ér. Így mindenki azon volt, hogy minél több közös időt töltsenek el.

Ami pedig Sansát illeti, a színésznő elmondása szerint a karekterre most rengeteg politikai csata fog várni.

(justjared)

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Sophie Turner elárult egy-két dolgot az utolsó Trónok harca-évadról

Már csak 6-7 hónapot kell forgatniuk, szóval azz is lehet, hogy nem kell 2019-ig várni a 8. évaddal.

1 · Dec 07, 2017 10:54am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments