Az egykori villalakó meggyilkolásának ügyében a Bors a lány egy kolléganője szólaltatta meg, Kiderült, hogy VV Fanni lakásában a rendőrök befejezték a nyomozást, így december közepén a lány édesanyja elvihette az ottmaradt holmikat. Ezt követően a lakás tulajdonosa meg is hirdette az ingatlant, mint kiadó albérletet.

Fanni kolléganője azt is elmondta, hogy úgy hallotta, hogy a lány valami zsarolási ügybe nyúlt bele.

Fannival egyébként nem volt semmi gond, kedves lány volt, csak hát gyakran nem gondolkozott. Azt hallottam, hogy belenyúlt egy olyan zsarolásos ügybe, amibe nem kellett volna. Mindenre képes volt, hogy teljesüljön egyszer az álma, és modell lehessen. Nem lett volna szabad azzal az emberrel kezdenie

- mondta a neve elhallgatását kérő informátor, majd hozzátette, hogy szerinte az volt a baj, hogy Fannit csak a pénz és a saját céljai érdekelte.

(BORS)