Jó reggelt, fogadja szeretettel lapszemlénket! 

Kapócs Zsóka éveken át küzdött azért, hogy gyereke lehessen, aztán 38 évesen, 2017 szeptemberében jelentette be, hogy végre terhes. Arról viszont, hogy ki a gyereke apja, sosem beszélt. Most valamiért mégis úgy döntött, hogy előáll a dologgal, és a Bestnek elárulta, hogy

Simek Péter, egykori válogatott focistától vár gyereket. 

Kapócs azt mondja, nagyon egymásra találtak, de összeházasodni még nem akarnak. Azt azonban fontolgatják, hogy egyszer vidékre költöznek. 

  • A Bors enyhén szólva túloz, amikor már a címben azt írja, hogy újra együtt van milliárdos exével Zimány Linda, ez ugyanis pusztán annyit jelent, hogy a celebnő Kedves Ferenc (és egy rakás bulizó művész) társaságában tölti az idejét Amerikában, Las Vegasban. A lap már nagyon beleélte magát, hogy a jogász-modell és a vállalkozó ismét egy pár lesznek, de az értesüléseiket egyelőre nem erősítette meg senki, Zimány sajtósa sem. Kedves Ferenc és Zimány Linda egy évvel ezelőtt, Valentin-nap után egy nappal szakítottak, azóta nem látták őket együtt. 
  • Rubint Réka hosszú évek próbálkozása után kibékítette 16 éve elvált szüleit, akik boldogságukban Balira utaztak, aztán együtt is karácsonyoztak, írja a Blikk
  • Lilu jelenleg Amerikában forgat, ahol akkora hóvihar tombol, hogy a stábbal együtt New Yorkban ragadtak az autópályán. Erről szerencsére fényképes dokumentáció is készült, hogy elhiggyük. 

 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Bors: újra együtt van milliárdos exével Zimány Linda

Azért az "együtt van" kifejezést jól rágja meg, mielőtt értelmezi! Kapócs Zsóka egyébként elárulta, kitől terhes. Lapszemle!

32 · Jan 05, 2018 08:01am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments