Ariel Winter eldöntötte, hogy idén kalandosabb éve lesz, de arra aligha számított, hogy ez már január első hetében el is fog kezdődni.  

Barátjával, Levi Meadennel egy Airbnb szálláson időztek a hétvégén, és amíg ebédelni voltak,

valaki szépen összeszarta az egész házat kívülről. 

Erről a bájos eseményről a Twitterén számolt be a színésznő, aki teljesen kiakadt a történtektől, olyannyira, hogy posztokon keresztül nem tudott felülemelkedni rajta. Mondjuk nem is lehet könnyű. 

A kamerafelvételek alapján megtalállak, és tutira kicsinállak 

- vázolta az ismeretlen tettes jövőjét Winter, majd hozzátette, hogy ennyire még sosem vágyott arra, hogy otthon legyen. Később aztán megnyugtatott mindenkit, hogy a szaros eset ellenére sem érezhetné magát szerencsésebbnek, mert ott van neki az ő szerelme és kősziklája, Levi Meaden. 

Az Airbnb szóvivője, Jeff Henry kedden a People-nek elmondta, hogy szállásadójuk jelezte a problémát, és azonnal kezelték is azt. 

Fontos számunkra, hogy a vendégeink jólérezzék magukat, így mindent megteszünk annak érdekében, hogy akkor is a segítségükre legyünk, ha valami nem a várakozásaiknak megfelelően történik.

Kiderült továbbá, hogy a szomszédban lakó gyerek játszadozott az exkrementummal, ami végül ebben a sajnálatos eseményben csúcsosodott ki. 

(US Magazine)

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Ariel Winter kalandosabb évre vágyott, össze is szarták a szállását

Egy Airbnb szállásról mentek ebédelni a barátjával, de mire visszaérték, nem szép látvány fogadta őket.

21 · Jan 10, 2018 01:11pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments