Ciciviccek, csupasz mellkas, férfikönnyek: megnéztük a Jimmy-musicalt, hogy önnek már ne kelljen

Történelmi pillanat volt számunkra, amikor február 4-én megtekinthettük a Zámbó Jimmy életét bemutató remekművet, a Jimmy - a király legendát. Mivel már a cím értelmezéséhez is komoly mondatelemzési és ágrajzkészítési képességek szükségeltetnek, sejthettük, hogy nem egy egydimenziós darabbal állunk majd szemben - és milyen igazunk lett! 

A pillangók csak úgy repdestek a gyomrunkban, akárcsak a kockás abroszos étteremszaggal vegyült tizenötezer-hatszáztizennyolcféle pacsuli illata, amelyben a közönség egészét fürdethették meg még előadás előtt, és noha erről a pillanatról sajnos lemaradtunk, közvetve mégis rendesen hozzájárult Az Élményhez, amelyet végül átélhettünk. Sokat gondolkodtunk, miként adhatnánk át ezt önnek is, lehetőleg úgy, hogy még megnéznie se kelljen soha ebben az életben, de nem tudtuk eldönteni, mire helyezzük a hangsúlyt. A rejtélyes történetvezetésre, az elképesztő színészi játékra, Pintér Tibor testfelépítésére vagy a történeti hitelességre? Végül döntöttünk:

Zsófit elsősorban a Zámbó Jimmybe oltott Pintér Tibor személye inspirálta az írásra, lássuk: 

• Le kell szögeznem, hogy Jimmyről elég keveset tanultam a három órás előadás során, ám annál többet megtudtam Pintér Tibor alternatív valóságáról.
• Például kiderült, hogy a Pintér-univerzumban egy faékegyszerűségű történetet is illik túlbonyolítani, hogy az művészet legyen, ennek pedig a legjobb módja, ha a szerző hosszú, hosszú ideig titokban tartja, hogy a szereplők kicsodák és hol vannak. Az első érdemi információmorzsát elég fél órával kezdés után elejteni, ennyi időnek kellett ugyanis eltelnie ahhoz, hogy először elhangozzék az Imre név, és rájöjjünk, a sztori eleje bizony nem Csepelen, hanem Los Angelesben játszódik.
• A Nemzeti Lovas Színház atyjának előadása alapján: Jimmy egy alkoholista, hűtlen, szexista figura volt. Ennek a megjelenítésnek a súlyát a színész-rendező-író azzal oldotta fel  a végén, hogy a címszereplőjét ezek ellenére mégis a mennybe küldte és angyallá változtatta. Ez érthető is, különben nagyon nehéz lett volna belepasszírozni a Nézz le rám, ó Istenem című slágert.
• Amiben Pintér és Jimmy biztos, hogy mélységesen egyetértenek, hogy egy jó asszony mindent megbocsájt. Tenya pedig ezt továbbviszi azzal, hogy ha nem bocsájt meg, akkor nemcsak mehet a levesbe, de hibáztatni is lehet azért, hogy ezzel tönkreteszi élete párját.
• A Tenya Világban az a jó nő, akinek van combharisnyája és egy vagy több ponton felpofozza a szerelmét. És persze ebben az univerzumban még mindig teljesen elfogadhatatlan, hogy egy nő nemet mondjon Jimmy Tibor érintésére.
• Pintér Tibor fejében az amerikai producer archetípusa arról ismerszik meg, hogy titokban rapzenét hallgat, a meleg férfit pedig úgy lehet felismerni, hogy kidugott fenékkel közelít mindenki felé.
• De nem lehet azzal vádolni Tenyát, hogy ne lenne kifinomult humorú úriember. Egyetlen kaki-puki poén sem hangzik el a musicalben, szofisztikált cici- és szóviccek gondoskodnak a vidám hangulatról.
• Pintér Tibor szerint a férfikönny egy annyira különleges és égi tünemény, hogy aki valaha ilyennel találja magát szembe, csak ezekkel a szavakkal reagálhat rá: „mi az ott a szemedben? Ilyet még soha nem láttam!” Egyébként a könnyezés kiváltó oka kizárólag egy olyan megrázó élmény lehet, mikor a vágyott nő visszautasítja az azonnali szex lehetőségét.
• És természetesen, ami a legfontosabb: mindennek nyomatékot lehet adni azzal, ha az ember leveszi, - mit leveszi, letépik róla! – az ingét.

Vikit pedig a művészi környezet ihlette meg leginkább, és úgy érzi, ez a három óra kellett neki ahhoz, hogy ő is megrendezzen egy hasonló sikerű, nagyszabású darabot, vagy mondjuk úgy: JELENSÉGET, amilyen a Jimmy-musical maga. Ezt a gyorsan megszerzett tudást szeretné most átadni önnek is. 

Ha musicalszínésznek állna, nem kell mást tennie, mint megnéznie az Álom.net című filmtörténeti klasszikust, amely máris olyan színészi magaslatokba repítené, hogy megingathatatlan helye lehet Pintér Tibor társulatában. A következő készségek mindennapos gyakorlása tehát elengedhetetlen: alulhangsúlyozás, túlhangsúlyozás, harsány gesztusok és mimus. Szolfézsra és énektanárhoz ne járjunk. Ami pedig a legfontosabb, hogy a görög drámák és a brazil szappanoperák hangulatát idézve csakis a közönségre meredjünk, amikor beszélünk a szánkkal, mert kizárólag akkor lesz világos a mondanivalónk. 

Gyakoroljon kicsit ezzel, aztán menjünk tovább: 

Egy előadás művészeti értékét elsősorban az adja, hogy az alapsztori - az exponenciális történetvezetésnek köszönhetően - az első felvonás alatt végig értelmezhetetlen, és csak a második közepén derül ki, hogy miről is szól valójában. Remek példa erre a Jimmy musical, amely azt az alapvetőséget kívánja átadni, hogy Jimmyben annyira túltengett a szeretet, hogy végül csak angyalként tudott kiteljesedni. Használjunk tehát metaforákat, az elalvásra hajlamos nézők érdeklődésének felkeltése érdekében lövöldözzünk légpisztollyal, továbbá kérjük meg színészeinket, hogy hadonásszanak és rohangáljanak a színpadon akkor is, ha ezeknek semmi funkciójuk nincs.

Dialógust írni nem könnyű, de ha igazán sikeresek akarunk lenni, fontos, hogy dadogós szerepet is írjunk a magyar vígjátékok kötelező elemeként számon tartott idióta rendőr karakterének, vagy kényszerítsünk indokolatlan szóvicceket valamennyi szereplő szájába. Tegyük mindezt úgy, hogy a történet szempontjából véletlenül se bírjanak semmilyen jelentőséggel.

Tudjuk, hogy egy tragikus kimenetelű történetet is illik fel-feloldani némi szexista, kaki-pisijellegű humorral, amelyben ez a darab is bővelkedett. Hogy teljesen világos legyen, mi is a humor, néhány példával szolgálunk, miközben szomorkodunk, hogy nem nekünk jutottak eszünkbe, PEDIG.

- Sikerült már egészségül venned a lányt?

- Az feleségül, te hülye! 

- Ja, igen, akarom mondani, feleségül, haha, csak vicceltem. 

De az efféle mondatokról se feledkezzünk meg, ha igazán szórakoztatni szeretnénk a nagyérdeműt: 

Hawaii, dizsi, napszemüveg, Tibi csoki, laposüveg.

Nincsen színház díszlet nélkül, ezt pedig a közönséggel is illik érzékeltetni azzal, hogy nagyjából kétpercenként tologatjuk jobbra-balra az összetákolt bútordarabokat, pláne, ha a történet megköveteli a gyakori helyszínváltoztatást. Egy jó darab, így a Jimmy-musical is megköveteli, elvégre a közönség számára szórakoztató az elsötétített színpadot nézni nettó 15 percen keresztül.

Fontos, hogy a darab akkor se érjen véget, ha már elhitettük a közönséggel, hogy véget ért. Visszatapsolás híján is álljunk elő újabb és újabb jelenetekkel, és ha valaki felállna, nézzünk rá csúnyán.

Most, hogy mindent tud erről az elképesztő alkotásról, nyugodtan tekintse meg a saját szemével, és ne aggódjon, senki sem fogja kárhoztatni érte, hiszen tudja: 

egy jó asszony mindent megbocsájt.