Paul Cattermole neve talán önnek se mond semmit, de ha úgy fogalmazunk, hogy az S Club 7 egykori énekese, már derenghet valami. Mindenesetre idetesszük az egyik legnagyobb slágerükhöz készült klipjüket, hogy felidézhesse:

Nos, Paul Cattermole volt a héttagú csapatból a fehér bőrű, barna hajú srác, akinek a neve minden rajongó agyába beleégett 2002-ben, mikor kiszállt a bandából, ezzel elindítva a zenekar feloszlását. Mára pedig biztos, hogy ezt a döntését nagyon megbánta. A most 40 éves férfi ugyanis a Loose Women című műsorban mondta el, hogy mennyire nehéz az élete, főleg azért, mert teljesen elszegényedett és egykori hírnevéből már nem tud megélni.

A férfi először arról beszélt, hogy egy ideje már rendes ételt se tud magának venni és instant levesen él. A pénzhiány pedig az elmúlt időben olyan kritikussá vált, hogy az zenei díjait is árverésre bocsájtotta.

Cattermole az eBay-en próbálta pénzzé tenni a trófeákat, ám végül senkinek nem kellettek. Ezen a ponton a műsorvezető azt is megosztotta a közönséggel, hogy a pulcsit, amiben az ex-zenész az interjút adta, ő vette neki.

Ám szó sincs arról, hogy az egykori popsztár ne akarna dolgozni. Elmondása szerint már jó ideje könyörög különféle tévés producereknek, hogy válogassák be olyan műsorokba, mint a Celebirty Big Brother vagy egyéb hírességeket szerepeltető énekes-táncos show-kba, de „valamiért egyiknek se kellek” - mondta.

Ha pedig ez nem lenne elég, arra is kitért, hogy a magánélete legalább ennyire kilátástalan. Az egyetlen nő jelenleg az életében az édesanyja, aki minden szempontból támogatja, de elmondása szerint már nagyon vágyik arra, hogy találjon magának valakit, akit elvehet feleségül és akivel családot alapíthat.

Szóval nem egyszerű egy expopsztár élete se, ha nem jönnek össze a dolgok, de nem lepődnénk meg ha az interjú után azért hamarosan az ölébe esne néhány tévés hakni. Hiszen a műsort követően rengeteg internetező posztolt arról, mennyire mélyen megérintette őket Cattermole története, tehát igény úgy tűnik, van arra, hogy újra lássák és halljanak róla. Természetesen ha így lesz, mi is be fogunk számolni a felemelkedéséről.

Forrás: Daily Mail

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Az S Club 7 egykori tagjának már csak instant levesre van pénze

Paul Cattermole egy tévéműsorban beszélt arról, milyen nehéz egy lecsúszott híresség élete.

14 · Feb 14, 2018 07:05am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments