Kelemen Anna két héttel ezelőtt sokkolta a közvéleményt azzal, hogy bejelentette, indul a választásokon, aztán szembesült a hódmezővásárhelyi eredményekkel, és inkább visszalépett. Azt hangoztatta akkor, hogy aki esélytelen, és nem lép vissza, az a valódi prostituált

Tegnap este ennél többet is elmondott az RTL Házon kívül című műsorában, amelyben a politikai ambícióit firtatták úgy, hogy közben párhuzamba állították a munkásságát Staller Ilonáéval (Cicciolina), aki majdnem annyi idős volt politikai karrierje kezdetén, mint Kelemen Anna most. Nagy különbség, hogy ő nem vonult vissza ilyen hamar, sőt, öt évig volt az olasz radikális párt képviselője. Persze, azért a két nő háttértörténete valóban hasonló.  

Kelemen Anna a műsorban rávilágított, hogy leginkább a vitatott kérdésekben hisz, operált volna az adottságaival (azzal, hogy szőke és nagy mellű - ezekkel szerinte konfliktusokat lehet kezelni), a zuhanyozós témát pedig azért dobta be, mert valami emberivel szeretett volna előállni. 

A műsorban viszont egyértelműen bebizonyította, hogy van affinitása a politikához, ugyanis mindenről van véleménye, lássuk: 

MigránsokÖsszeesküvés-elméleteket hallok ezzel kapcsolatban

Sorosa Fidesz politikája állandóan ez a sorosozás, ami nekem nem tűnik programnak.

StadionépítésOrbán Viktor nagyon szeret focizni.

Elios-ügyA Fidesz gyakorlatilag az eu-s pénzeket benyeli.

Azok a pártok maradjanak, akik esélyesek, a többiek mind hátráljanak ki. Nem kell felvenni a pénzeket, és bohóckodni, csak azért, hogy ott legyenek. 

Alább megtekintheti a teljes videót, amelyben az is kiderül, tudja-e Kelemen Anna, hogy kicsoda Mészáros Lőrinc, és hogy szerinte miként illik beszélni Orbán Viktorral.