A Bors beszélt a TV2 egykori társtulajdonosával, Yvonne Dederickkel, aki most már a VIASAT3 feleségek luxuskivitelben című műsor egyik főszereplője, szóval összesen 8 héten át követhetjük az ő életét.

És hálistennek nem csak az övét, mert vele együtt jött pekidzsben a lánya, Catherine is. Őt szintén lehetett látni már az első évadban. Mondhatni üde színfolt volt a sok luxusfeleség között. Igen, ő volt a lány, aki keverve beszélt angolul és magyarul. A Borsban megjelent beszélgetésből kiderült, hogy az Amerikában énekesnőkét próbálkozó lány egyszer azzal állt anyja elé, hogy olyan segget akar, mint amilyen Kim Kardashiannek van. Végül nem kapta meg.

Yvonne azt is elmondta, hogy sokak szerint Catherine, művésznevén Mardoll az új Eminem. Íme, így nyomja.