Vasvári Vivien, a Feleségek luxuskivitelben című műsor egyik szereplője már korábban is közölte vőlegényével, valamint a kedves nézőkkel, hogy ő bizony igazi, ötcsillagos luxusszülést akar. Kezdetben ilyen 1 millió forint körüli összeg röpködött a levegőben, de úgy hozta a sors, hogy ennek a tízszeresére jött ki a végösszeg. 

Vivi 32 hetes terhesen repült ki Amerikába az anyukájával és a kislányával, Arianával. Eleinte nem is találtak megfelelő szállást. Ahogy maga is fogalmaz: "horror áron töltötték az éjszakákat különböző szállodákban." Végül meglett a befutó. Miami South Beachen egy ötcsillagos tengerparti hotel luxusapartmanja lett végül az ideiglenes otthonuk.

Tudták, hogy nem két fillér lesz a szülés, de nagyon azon voltak, hogy a gyermek amerikai állampolgár legyen, úgyhogy számoltak azzal, hogy a szülészorvos, a kórházi ellátás, a privát szoba, a gyermekorvos, az oltások meg a miegymások sokba fognak kerülni.

10 millió forint lett az miami luxusszülés vége.

(hot!)