A botrányhős a napfényes Floridában adta azt a koncertet, amin kivételesen pár zsaru is részt vett. A rendőrök nyilvánvalóan nem autogramra vártak szorosan a színpad mellett, hanem arra, hogy miután az énekes letolta a koncertjét letartóztassák.

A rendőrség akció sikerült, viszont egy ekkora sztár nem tölt sok időt a  sitten, 2000 dollár óvadék fejében még aznap este kiengedték. Az énekest egyébként a szomszédos megyében könnyű testi sértés miatt körözték, mivel Chris Brown nem gondolta fontosnak, hogy megjelenjen a bíróság előtt.

Azóta az énekes már az Instagramon is bejelentkezett, ahol flegmán közölte, hogy "Mi a nagy hír? Holnap koncert".  

CHRIS BROWN (@chrisbrownofficial) által megosztott bejegyzés,

A legdurvább, nyilvánosságra került balhéja az énekesnek Rihannához kapcsolódik, mert 2009-ben brutálisan megverte akkori barátnőjét. Akkor csak öt év felfüggesztett börtönbüntetésre és hat hónap közmunkára ítélték. Viszont 2014-ben már nem úszta meg próbaidővel, három hónapot kellett a sitten ülnie, mert megütött egy férfit Washingtonban.

(TMZ)