horoszkóp
fan bingbing (3)

Nyomtalanul eltűnt egy Hollywoodban is népszerű kínai színésznő

2018.09.17. 11:53

Kína egyik leghíresebb és legtöbbet kereső színésznőjéről már nyár eleje óta nem tudni semmit. Fan Bingbinget utoljára június elején látták, utolsó posztja pedig szintén ebben a hónapban jelent meg a közösségi oldalán, mikor Tibetből jelentkezett be, ahol egy gyerekkórházat látogatott meg.

Rajongói és a nyilvánosság azóta semmit nem tudnak róla, azt pletykálják, hogy az eltűnéséhez a kínai kommunista pártnak lehet köze. egyesek úgy vélik, lehet, hogy fogságban tartják.

Bingbinget adóelkerüléssel vádolják, nem sokkal az eltűnése előtt ugyanis az állami kézben tartott médiához kiszivárgott két szerződés, amin szerepelt a neve. Az egyik 1,6 millió dollárról szólt, a másik 7,8-ról a papírok pedig azt voltak hivatottak bizonyítani, hogy Fan Bingbing kettős szerződéssel trükközött, hogy kevesebb adót fizessen be. 

fan bingbing (1)
Fotó: Northfoto

Pár nappal ezelőtt rövid ideig kint volt az interneten egy cikk, amiben azt írták, a színésznő ellenőrzés alatt áll és a tetteinek jogi következményei lesznek. Az anyagot azonban hamar törölték is.

Hivatalos információ egyelőre se a tartózkodási helyével kapcsolatban nincs, ahogy arról sem jelent még meg közlemény, hogy tényleg indítottak-e ellene eljárást és ha igen, miért.

A kínai állam egyébként nem nézi jó szemmel a színésznőhöz hasonló sztárokat, ugyanis a hivatalos vélekedés az, hogy a pénz imádatára tanítják a rajongóikat a hagyományos szocialista értékek helyett. Azt, hogy állami szinten nem örülnek annak, hogy Fan Bingbing milliókat keres és hollywoodi filmekben is játszik (X-Men, Vasember), az is bizonyítja, hogy szeptemberben az egyik pekingi egyetem egy 100-as listát tett közzé a legnagyobb kínai sztárokról, akiket társadalmi szerepvállalásuk alapján rangsoroltak, a színésznő pedig nulla pontot kapott és utolsóként szerepelt a listán.

Forrás: Time, CNN