Dráma a Szenzációs Négyesben: súlyos balesetet szenvedett a színpadon az RTL Klub sztárja

- riogat címében a Blikk, és milyen igaz tőle! 

Az Oltári csajok című sorozatból megismert Michl Juli ugyanis a Szenzációs négyes hétfői próbáján egy rossz mozdulat következtében kifacsarította, és eltörte a bokáját két helyen is. Először azt hitte, nem súlyos a sérülése, de az orvosok az ellenkezőjét állították. Nem ez az első alkalom, hogy ez történt vele, annak idején a sorozat forgatásán is hasonló baleset érte, csak akkor a másik lábát törte el. 

Hétfőn próbáltunk Szalay Bencével. Nagyon jó produkciót szerettünk volna összehozni, minden figyelmünket ennek szenteltük. Egy óvatlan pillanatban rosszul léptem, így visszahajlott a bal lábfejem. Reccsent egyet, meg fájt is, de nem törődtem vele. Azt hittem, csak megrándult. Este raktam rá otthon egy kiló fagyasztott zöldséget, pihentettem, jegeltem. Amikor reggel felkeltem, akkor már nagyon fájt, pedig én nem szoktam törődni a fájdalommal, mert magas az ingerküszöböm. Már rá sem tudtam állni, ezért úgy döntöttem, bemegyek a kórházba. Ott megröntgeneztek, és kiderült, hogy eltört egy csont, ráadásul két helyen. Most egy hétig fekvőgipszben leszek, utána öt hét járógipsz következik

- nyilatkozta a színésznő a lapnak, hozzátette továbbá, hogy fogalma sincs, mi legyen most, mert az akrobatikus táncot, amit akartak, így nyilván nem fogják tudni előadni, viszont nincs, aki helyettesíthetné, ezzel pedig veszélybe sodorja a csapatát.