Adam Baron egy amerikai író és politikai elemző, aki a napokban az egyiptomi nemzeti légitársaság egyik járatán ült, és a fedélzeti újságot, a Horust olvasgatva az alábbi interjúra lett figyelmes.

Elég valószínűtlen, hogy Drew Barrymore elvállalna egy interjút egy ilyen kiadvánnyal, hát elég beleolvasni a cikkbe, hogy kiderüljön, hogy a színésznőnek ennek az interjúnak az elkészültéhez egészen biztosan semmi köze nem volt, és ezt azóta a sztár PR-osa is megerősítette. A cikk elég furcsa hangnemben beszél Berrymore, egyébként kétségtelenül nem felhőtlen előéletéről:

Ismert, hogy Barrymore-nak majdnem 17 kapcsolata, eljegyzése és házassága volt. [...] A viselkedése természetesen érthető, hiszen nem volt előtte férfi példakép, mivel a szülei 9 éves korában elváltak. Azóta is tudat alatt egy férfi figyelmére és gondoskodására vágyik; de sajnos a dolgok nem mindig mennek a tervek szerint, és Barrymore több okból sem járt sikerrel a párkapcsolatok terén azóta sem.

„Majdnem 17!”

Az egész cikk azt a sztorit sulykolja, hogy Barrymore korábbi élete csupa krízis és fertő volt, de most végre két lányával megnyugodott és a mintaszerű anyukák életét éli, ahol ugye egy asszonynak a helye van. A cikk szerint Barrymore azt is megfogadta, hogy addig nem tér vissza a munkához, amíg a gyerekei önellátók nem lesznek. Többek között a következő mondatokat adják a szájába:

Kétségtelen, hogy a személyiségem érettebbé vált annak következtében, hogy több sikertelen kapcsolaton is keresztülmentem. Ezek a tapasztalatok átformálták a jellememet és más nézőpontba helyeztek. Az az igazság, hogy régebben nagyon lelkes és ideges voltam; de most azon kapom magam, hogy szimpatizálok Olive-vel és Frankie-vel és türelmesen tolerálom végtelen mennyiségű kérdésüket, mintha egy kis növényt nevelnék, várva annak érett és finom gyümölcseit néhány év elteltével.

„Érett és finom gyümölcseit!”

A kitalált, de igazinak beállított interjúból több részletet olvashat a Huffington Postnál vagy mondjuk a Mirror cikkében.