A realitytévézés egyik alapműsora a The Jersey Shore, aminek rengeteg más műsort köszönhetünk, itthon az Aranypart című sorozat utánozta a leghűebben. A The Jersey Shore-nak ezen kívül még néhány B-kategóriás celebet is köszönhetünk, elsősorban az apró termetű Snookie-t, valamint a kockahasú Mike Sorrentinót, akinek a beceneve az, hogy The Situation.

Hát a fiatalemberrel az most a szituáció, hogy 8 hónap szabadságvesztést kapott jogerősen adócsalásért (magyarul szebben hangzik a szó szerinti fordítás, ami adóelkerülés). Sorrentinónak 30-60 nap múlva kell a börtönbe vonulnia, addig a tervei szerint még elveszi gyorsan feleségül a barátnőjét, akinek a neve Lauren Pesce. Fun fact: a pesce szó azt jelenti olaszul, hogy hal.

A 36 éves realitysztár azt írja az Instagramon a fenti posztban, hogy örül, hogy maga mögött tudhatja most már ezt az egészet – azaz elfogadta a büntetését, és már csak túl szeretne lenni az egészen. Sorrentino már befizetett 124 ezer dollár adóhátralékot, plusz 10 ezer dollár bírságot, ami összesen kb. 38 millió forintnak felel meg.

Érdekes módon a sztár bírósági ügye nem feltétlenül jelenti azt, hogy Sorrentino ne maradhatna továbbra is egy-egy márka arca: az ítéletet követően már posztolt is egy újat, amiben a Diesel nevű ruhacéget promózza. A börtönből nem szabad instagramozni, szóval valószínűleg most megtolja, amíg még lehet, és reméljük, befizeti az adót a szponzortól kapott jövedelem után.

Ha ön többet szeretne olvasni erről a témáról, ajánljuk a Huffington Post cikkét, nekünk nagyon tetszett!