Tolvai Reni jelenleg a Sztárban sztár új évadában versenyez, ám ez nemcsak abból áll, hogy hétvégente egy másik hírességnek beöltözve elő kell adnia egy dalt (egészen bizarr módon legközelebb a párja, Kállay-Saunders András bőrébe kell bújnia), hanem egyéb, a versenyhez kapcsolódó humoros és szórakoztató videókban is szerepelnie kell. Így történt, hogy egy háttérműsorban villámkérdésekre kellett válaszolgatnia, amiben persze megkérdezték tőle, hogy kivel csókolózna és töltene el egy romantikus éjszakát, mire az énekesnő azt válaszolta:
Nicki Minajzsal és lady gagával
Azonnal meg is írta erről a Bors, hogy Tolvai Reni ráizgult Lady Gagára (sic!), ennél a címadásnál pedig csak az kellemetlenebb, ahogy erre a kijelentésére Tolvai Reni a lap megkeresésére reagált. Az énekesnő ugyanis azonnal megmagyarázta, hogy - Torrente szavaival élve - „csak semmi buzulás”, vagyis azért választotta pont ezt a két énekesnőt, mert:
Nickit és Gagát is nagyon szeretem, mint előadót, egyébként pedig azért nem férfit mondtam, mert párkapcsolatban vagyok.