Ismét házas ember Mena Suvari, aki nemrég hozzáment Michael Hope nevű pasijához - tudta meg a People magazin. A lapnak a színésznő meg is erősítette a hír, ám azt, hogy pontosan, mikor mondták ki az igent, nem árulta el.

Suvari és a férfi két évvel ezelőtt találkoztak egy televíziós film forgatása során, amelyben a színésznő szerepelt, Hope pedig a művészeti csoport tagja volt. 

Az Amerikai szépség színésznőjének ez egyébként a harmadik házassága. 2000 és 2005 között az operatőr, Robert Brinkmann, felesége volt, majd 2010-ben a koncertszervező, Simone Sestitoval kötötte össze az életét, ám 2012-ben az a kapcsolat is véget ért.