Sinead O'Connorral nem először fordul elő, hogy csalódik a vallásban, amelyet követ, ezért mindent hátrahagyva egy újat választ magának. Most az iszlámmal van így, amelyre áttért, mondván, sokkal jobban kifejezi azt a gondolatiságot, amellyel azonosulni képes, mint eddig bármi, amiben hitt. Azt mondja, büszke rá, hogy muszlimmá válhatott, és a döntése nem más, mint egy intelligens teológiai utazás természetes eredménye. A Twitterére fel is töltött egy fotót boldogság címszóval, amelyen hijabot visel, de ugyanerre biztat a profilképén is: „wear a hijab, just do it!”. 

Az összes szentírás-tanulmány az iszlámhoz vezet, amely minden egyéb szentírást fölöslegessé tesz

- tisztázta elhatározásának okait, majd új nevén is bemutatkozott, amely úgy hangzik, Shuhada' Davitt. A shuhada szó arab nyelven mártírt jelent, amelyet talán nem szükséges definiálunk.

Tavaly óta egyébként amúgy sem Sinead O'Connornak, hanem Magda Devittnek hívták (legalábbis ő ezt szerette volna), szóval eszerint a névváltoztatás is szükséges velejárója a hit- és elvváltoztatásainak. A Magda Devitt abban segítette őt, mondja, hogy megszabaduljon a szülői átoktól, amely mindaddig sújtotta őt.  

Sinead O'Connor a kilencvenes években egy keresztény szekta tagja volt, amelyben olyan komoly szerepet látott el, hogy pappá is szentelték. Egy nem is olyan régi interjúban elmondta, hogy a kereszténység segítette legyőzni a lelkében kavargó zűrzavart, amit mondjuk nem biztos, hogy teljesen sikerült, ugyanis évek óta szenved mentális betegségektől, amelyekből nemrégiben ismerősei, köztük a színész Russell Brand is szerette volna kigyógyítani. 

Az énekesnő 2011-ben hagyott fel a keresztény hittel végleg, ekkor viperafészekként aposztrofálta a Vatikánt a kiszivárgott gyerekmolesztálási hírek miatt.