A világ egyik legjobb nője, Emilia Clarke (aki a Trónok harca Daenerys Targaryenjeként lehet ismerős) magánélete - kénytelenek vagyunk belátni - az utóbbi években csukott könyv volt számunkra. Nem világos, hogy azért-e, mert nem történt benne semmi, vagy mert remekül titkolta, mindenesetre az olyan híreken túl, hogy szomorú a Trónok harca utolsó évada miatt, hogy együtt kocsmázott Jason Momoával, vagy hogy keresztanyja a legjobb barátai gyerekének, nem sok egyéb mondanivalónk akadt a privát életével kapcsolatban.
Most azonban megtört a jég, valami történt, úgy fest ugyanis, hogy
A SÁRKÁNYOK KIRÁLYNŐJE VÉGRE BEPASIZOTT.
És ez nem afféle pletyka, a saját Instáján ejtett el erre vonatkozó utalásokat azzal, hogy feltöltött egy képet, amelyen árnyékként ugyan, de összecsókolózik egy férfiemberrel, hozzátéve, hogy „ezt a szülinapot sosem fogom elfelejteni”. Mi meg ezek után joggal feltételezzük, hogy nem azért ilyen boldog, mert egy pelikán szállt a vállára, hanem az úriember személye varázsolta el, akivel eszerint együtt ünnepelhette a 32. születésnapját szerdán, október 24-én.
A férfi személye kikövetkeztethető abból, hogy ő is feltöltötte ugyanezt a képet a saját Instájára, szóval talán kijelenthetjük, hogy Charlie McDowellről van szó. Ne aggódjon, a nevénél többet is lehet róla tudni, amennyiben a színésznő Mary Steenburgen és a színész Malcolm McDowell fiúgyermeke, 35 éves, filmrendező és producer. Szerelmi életével kapcsolatban arról írnak, hogy Rooney Marával járt hat éven át, akivel 2016 augusztusában szakítottak.
Emilia Clarke szerelmi élete mostanában maximum csak addig fajult, hogy Matt LeBlanc rámozdult egy kicsit, de az elmúlt öt évben - a hírek szerint legalábbis - tök egyedül volt. A színésznőről egyébként köztudott, hogy 2012. és 2013. között a Family Guy készítőjével, Seth MacFarlane-nel járt, továbbá azt pletykálják róla, hogy egy időben kavart James Francóval is.