Az X-Faktor 2018-as évada már most felüdülés az utóbbi évadokhoz képest (pláne, ha a szégyenteljes 2017-esre gondolunk, amiben több volt a trollkodás és a másodlagos szégyen, mint bármi pozitívum). Már csak azért is bátorkodunk ezt kijelenteni, mert úgy látjuk, hogy idén a mentorok valami elképesztő csoda folytán csupa olyan személyt válogattak össze, és visznek magukkal a mentorházba, akik 

  • tudnak énekelni,
  • szimpatikusak, 
  • és ami talán a legfontosabb: érzelmeket váltanak ki a nézőből. 

És talán éppen ez lenne a tehetségkutatók lényege, nem pedig az, hogy egy döntős a három kritérium közül maximum egynek feleljen meg, és ha lehet, többnek ne is. Ha ugyanis az utóbbi helyzet érvényesül (és ez már elő is fordult párszor), akkor a műsor könnyen értelmét veszítheti, és nagyon hamar unalomba vagy érdektelenségbe fulladhat. Mert mégis ki drukkolna valakinek, akinek fantasztikus hangja van, de olyan irritáló a személyisége, hogy a fal adja a másikat? Vagy nagyon cuki, esetleg vicces, de olyan hamisan énekel, hogy már a második hang hallatán kihullanak a kedves néző fogai a helyükről? Na ugye.

Szóval nem tudni, mi lelte a négy mentort, mégis, valahogy már most, a székes feladat után kirajzolódni látszik, hogy kategóriánként melyik három versenyző kerülhet be az élő show-ba. Persze még bármi változhat az énekesek mentorházban nyújtott teljesítménye, vagy az alapján, hogy a mentorok épp milyen füllel ébredtek a döntés napján, úgyhogy nem is szeretnénk jóslásokba bocsátkozni, egész egyszerűen az eddig látottak alapján megpróbáljuk felállítani a saját, Velvetes listánkat. Íme,

mi őket juttatnák az X-Faktor döntőjébe,

ha a szívünkre és a hallásunkra is szeretnénk hagyatkozni egyszerre. (Ugyanitt pedig rájövünk, mennyire nem könnyű csak ezek alapján döntést hozni.) 

A fiúk - Nagy Krisztián, Szekér Gergő, Balogh Krisztofer 

A fiúk közül (ugyan a mentorokat idén eléggé megosztja) az abszolút lélekbe markoló személy Nagy Krisztián, aki ugyan tavaly már bejutott az élő show-ba, mentális összeomlásra hivatkozva feladta a versenyt. Azt mondja, már jól van, és ugyan ByeAlex és Puskás Peti szerint nem biztos, hogy az idei az ő pillanata, bejutott a mentorházba. Kérdés, hogy az említett mentoroknak mi a céljuk azzal, ha egy kétségtelenül szuperszimpatikus, tehetséges embernek, aki még csak nemrég küzdött meg a pszichiátriai problémáival, előrevetítik, hogy ki fog esni, mert hallatlan módon nem egy évvel ezelőtt volt lelkileg a topon. Egyrészt talán az élet nem ennyire fekete vagy fehér, másrészt fura erre célozgatni annak tükrében, hogy a szintén tavaly elvérző Kovács Pál is ismét bekerült a mentorházba. 

A másik, aki biztos sok lányszívet dobogtat majd meg, számunkra mégis inkább a tehetségével érné el, hogy beválogassuk a legjobbak közé: Szekér Gergő. A fiatalember színésznek mondja magát, amit készséggel elhiszünk neki, hiszen minden mozdulatából és gesztusából csak úgy ömlik rá a nézőre. Ilyen, amikor látványosan meglepődik, miután a mentorok közlik vele, hogy csodálatosan énekel, és ilyen, amikor szomorúan konstatálja, hogy egy versenyzőt bizony fel fognak állítani miatta. Amit Gergő mutat, egyeseknek tetszhet, mások pedig lábrázást kaphatnak tőle, a tehetsége mégis olyan erőteljes és vitathatatlan, hogy tuti helye van az élő műsorban. És talán a hajával is kezdenek majd valamit. 

Balogh Krisztofer nem a rosszul és nem is a kiemelkedően jól éneklő versenyzők közé tartozik, mégis szimpátiát ébreszt a nézőben a lelkesedésével és a nagyonakarásával. Ő az, akit harmadikként juttatnánk az élő show-ba a fiúk közül.  

A csapatok - Stolen Beat, USNK, Ricky and the drunken sailors

Bevallom, sosem rajongtam túlzottan a zenekarokért az X-Faktorban, valahogy nem éreztem, hogy beleillenének a koncepcióba, ugyanakkor belátom, hogy az ő jelenlétük is hozzátartozik az abszolút szórakoztatáshoz. Ráadásul idén történt meg először, hogy a kedvenceim éppen ebből a kategóriából kerültek ki, szóval, köszi, X-Faktor! Ők egyébként a Stolen Beat kétfős csapata a 15 éves Búzás Bencével és a 18 éves Latyák Bencével. A fiúk olyan elképesztően tehetségesek, hogy kettéáll a füle mindenkinek, aki hallja és nézi őket, a visszafogott, aranyos, szerény személyiségükkel pedig képesek megríkatni bárkit, még akkor is, ha olyan számokat dolgoznak fel, mint ez itt. Leborulunk előttük, és kívánjuk, hogy nyerjék meg ezt a szériát. 

Az erdélyi rappereket, a kétfős USNK-t is simán beválogatnánk az élő show-ba, mert abban a műfajban, amelyet képviselnek, baromi jót csinálnak, még akkor is, ha néha kicsit összeomlik a rendszerük. Alapvetően jók, de főként azok rajonganak majd értük, akik annak idején kifejezetten csípték mondjuk a Beastie Boyst. 

A csapatok hármasába még a Ricky and the Drunken Sailors-t válogatnánk be, ha tehetnénk, mert a rockabilly-t egy örök érvényű stílusnak tartjuk, amelyet szinte mindenki kedvel, aki hallott már zenét életében. Bármilyet. És erre a legjobb példa, hogy a Hello Zep!, amely elég határozott rockzenét játszik, ugyanúgy bulizott az előadásukra, mint a teljes közönség. 

Nos, két kategóriát kiveséztünk, de nemsoká jövünk a 25+-osokkal és a lányokkal. Mivel közöttük is sok érdekes előadó van (Gáspár Laci például hét lányt visz a mentorházba a hat helyett), esetükben sem lesz könnyű kiválasztanunk a virtuális döntősöket. De megpróbáljuk, úgyhogy tartson velünk akkor is!