horoszkóp

Súlyos betegséggel küzd Stohl András lánya, Luca

2018.11.12. 08:31

Kezdődik a hét, így nincs is más dolgunk, mint körbetekinteni a magyar celebvilág hírei között, és minden fontos információt átadni önnek. Tartson velünk!

Kezdjük is a címben emlegetett szomorú élethelyzettel, miszerint a Ninja Warriors című műsorban feladatot kapott Stohl Luca évek óta súlyos betegséggel küzd. Ráadásul olyannal, amely rányomja a bélyegét eredeti hivatására, a táncra. 

01-vip-140815-IMG 4044

Még a Táncművészeti Főiskolára jártam, amikor folyamatos derékfájással küzdöttem. Egyik nap szakmai órák után a cipőmet kötöttem amikor összeestem. Az MR-vizsgálaton látszott, hogy van egy kis kiboltosulás a gerincemen, de ez nem egyedi eset, és gyógytornával karbantartható. Nem tudok egyhelyben sokat ülni, vagy állni, mert akkor megfájdul

- nyilatkozta a Blikknek, majd hozzátette: 

Van bennem egy fokozott figyelem, tudom, hogyan mozduljak és hogyan ne, milyen gyakorlatokat végezzek, hogy a 'helyén tartsam a derekamat'. A bemelegítés próba, vagy előadás előtt természetes, a gyógytorna vagy erősítés időszakos, de szükséges. A következő években is szeretném tartani az egyensúlyt a tánc és tévézés között. Remélem, továbbra is izgalmas feladatokat kapok a színházban és a televízióban egyaránt, mint a Ninja Warrior, ahol annyi impulzus ért, hogy dacára az állapotomnak, nem volt időm elfáradni, csak a forgatás után éreztem fáradtságot.

Folytassuk egy szívmelengető hírrel, jelesül, hogy az augusztusban szült Kollányi Zsuzsi énekesnő az Instagramon mutatott képet az ikerfiairól, íme: 

  • A Testről és lélekről című filmből megismert Borbély Alexandra a Spektrum Home hétfőn 21 órától látható Tesztbeszéd című műsorának felvételén beszélt Nagy Ervinnel való kapcsolatáról. A beszélgetésből, amelyet a Blikk idéz, kiderült, hogy a kontinens legjobbjának választott színésznő elég érzékeny típus, akit támogatni kell, hogy kifelé egy határozott nő képét tudja mutatni. Szeretnének gyereket, hátha akkor ő maga nem lenne olyan „gyermeklelkű”, de egyelőre semmi idejük nincs rá. Majd egyszer. 
  • A Sztárban sztárban hétről hétre fellépő Freddie-nek három éve barátnője van, akit Samai Dórának hívnak, és ő is ott ugrándozik a műsorban minden egyes alkalommal. Ennek komoly oka van, ő ugyanis táncosnő, akinek ez a munkája. A Bors távoli képeket is talált róla, amelyeket a lap cikkében meg is tekinthet. A lánnyal a Nagy Duett forgatása alatt jöttek össze