Egy lesifotós hétfőn megörökítette, ahogy David Guetta és barátnője, Jessica Lendon szeretgetik egymást Miami egyik strandján. Ahogy fotózta őket, három bikinis kép között észrevette, hogy a 24 éves nő egy feltűnően látványos kővel díszített gyűrűt visel az ujján. És hát ez az a pillanat, ami után a sajtó azonnal rárepül a témára, és spekulációkba bocsátkozik azzal kapcsolatban, hogy mégis honnan származhat a tekintélyes ékszer. Mi is kénytelenek vagyunk így tenni, a gyűrű ugyanis valóban különleges annyira (itt tekintheti meg), hogy ne csak egy ikszedik darab legyen a Westend aluljárójából, hanem valami, aminek komoly jelentése van. 

Nem lenne meglepő egyébként, ha az 51 éves DJ megkérte volna a lány kezét, főleg, mivel nem egy csélcsap típus (előző feleségével, a programszervező Cathyvel 20 évig éltek együtt). Következésképp simán elképzelhető, hogy nemcsak kitart mellette, hanem hivatalosan is szeretné összekötni az életét jelenlegi barátnőjével. 

Guetta és Lendon kapcsolata két és fél évnyi barátság után, 2015-ben kezdődött, legalábbis ezt mondta egy közeli ismerős a Page Six-nek annak idején. Szerelmük azóta is töretlen. 

Ön mit gondol?