horoszkóp
gigi2
2018.12.02. 16:27

Ha vasárnap, akkor heti trend, és ezúttal egy olyan trendet veszünk elő, ami – nálunk legalábbis – Radics Gigi egyik X-faktoros, mémesedett szettje kapcsán került bele a köztudatba a napokban. De ez a fejkendő nagyon benne van most a levegőben az egész világban, ezért három hazai példa után a cikk második felében mutatunk három eheti példát a nagyvilágból.

Radics Gigi

Szóval az egész ott kezdődött, hogy Radics Giginek csináltak egy szuper sztájlingot pár héttel ezelőtt az X-faktorhoz. Még a babahajai is csodásan el voltak terelgetve a homlokán, a fejére pedig turbánszerűen egy farmer(színű) törölközőszerűség volt csavarva. Magyarországon ez már önmagában elég feltűnő, de úgy hozta a sors, hogy pont ebben az adásban volt Puskás Peti és Gáspár Laci szeizmikus vitája, Radics Gigi meg a törölközővel a fején ott ült nagyon csinosan az egésznek a közepén.

Puskás Peti

Radics Gigi szereplése nyilván elég lenne önmagában ahhoz, hogy a viseletből nemhogy divat, hanem mém váljon, de Puskás Peti is rátett egy lapáttal ezen a héten, amikor megosztotta a fenti képet.

Iszak Eszter

Ezek után körülnéztünk egy kicsit, hogy hordanak-e hasonlót más magyar hírességek is, és a válasz természetesen igen: például Iszak Eszter Instagramján is található egy változata ennek a viseletnek november elejéről. Hozzá kell tennünk, hogy ez az őszies árnyalatokkal és állatmintával operáló fotó valamivel korábbi, mint Radics Gigi törölközős szereplése az X-faktorban.

Alexander Wang modelljei

És akkor körülnéztünk egy kicsit a hét nemzetközi fotótermésében is, találunk-e példát erre a viseletre. Hát annyira találtunk, hogy a szombatnál nem is kellett tovább visszamenni: Alexander Wang tegnapi, New Yorkban tartott divatbemutatója például fehér verzióban népszerűsítette ezt a kiegészítőt. Ez így tényleg olyan, mintha törölköző lenne a fejükre csavarva, viszont az egyik modellnél ugyanaz az állatminta köszön vissza a fejkendő mellé, mint Iszak Eszternél – ha az összes fotót látni szeretné, klikkeljen a képre!

Nupol Kiazolu

Szintén szombaton volt egy Teen Vogue Summit nevű rendezvény, és nem, most nem a táncról, hanem a magazinról van szó. Itt részt vett Nupol Kiazolu aktivista is, aki a Black Lives Matter mozgalom élén kampányol a színesbőrűekkel szembeni diszkrimináció ellen. Ez a fejkendő feketeafrikából származik, ahol dhukunak, tukwinak és gelének és  is nevezik a Wikipédia szerint, ezért van, hogy a legtöbbször színesbőrű nők fején látjuk, szóval nem véletlen, hogy Kiazolu is ezt választotta. Az övé mindenesetre abban különbözik a többiekétől, hogy amíg mindenki más belecsavarja a haját is a kendőbe (alapvetően ez a roppant hasonló, de Ázsiából származó és elsősorban férfiak által viselt turbán értelme is), addig Kiazolu fürtjei szabadon lógnak ki a kiegészítő alól.

Pearl Thusi

Ön szerint kinek áll a legjobban ez a kiegészítő?

  • 1738
    Puskás Petinek
  • 560
    Pearl Thusinak
  • 443
    Iszak Esztinek
  • 237
    Radics Giginek
  • 156
    Nupol Kiazolunak
  • 72
    Alexander Wang modelljeinek

És hatodikként egy johannesburgi eseményre szeretnénk irányítani az ön figyelmét, mert itt is megjelent valaki egy ilyen fejkendőben ezen a hétvégén. A hölgyet Pearl Thusinak hívják, dél-afrikai származású, foglalkozását tekintve modell-színésznő.

Ő úgy viseli a fejkendőjét, mint a királynők a koronát. Ahogy a legtöbb ilyen kiegészítő, ez a példány is tarka anyagból készült, de ezúttal van hozzá passzoló nyaklánc és karkötő is. Az eseményt Nelson Mandela tiszteletére rendezték, Thusi pedig egy olyan ruhát visel, amin a politikus feleségének neve olvasható.

De ezúttal ne a ruhára koncentráljon, csak a fejkendőre! Ön szerint kié a legjobb? Várjuk a szavazatokat!